Egységes kriptoszabályozást vezetnének be az Egyesült Államokban

Egyszerűbbé és átláthatóbbá tennék a szabályozást az Amerikai Egyesült Államok kriptopénz-vállalkozásai számára.

A Conference of State Bank Supervisors (CSBS), az amerikai állami szabályozók koordinációs testülete a Reutersnek megerősítette, miszerint a pénzügyi szolgáltatásokat kínáló vállalatok számára hamarosan 48 államban, illetve Washington, D.C.-ben és Puerto Ricóban válnak egységessé az üzemeltetési megfeleltetési szabályok.

Az olyan pénztovábbítók, mint a Western Union, a PayPal vagy a kriptocégek ezáltal jóval egyszerűbben terjeszkedhetnek majd az Egyesült Államokban. Eközben a megfeleltetésre szánt kiadások is csökkenhetnek.

Az új rendszer 78 nagyobb fizetésfeldolgozó és kriptotársaságot érint majd, akik együttesen több mint egymilliárd dollárt mozgatnak évente.

A szabályozók már jó ideje foglalkoznak a kérdéssel, lévén, hogy egyre több panasz érkezik hozzájuk a vállalatok részéről. Ezek főleg amiatt elégtelenkednek, hogy a különféle államok szabályozásai a legtöbb esetben ugyanazok, mégis megterhelést jelent számukra, hogy külön-külön kell megfelelniük.

A kripto- és fintechcégek számára, akiknek jellemzően minden államban külön engedélyhez kell folyamodniuk, különösen égető problémát jelent mindez.

Az új megegyezés szerint nemsokára néhány állam felülvizsgálóinak egy csoportja közösen veszi majd szemügyre az entitásokat, és nem lesz többé szükség az államonkénti elbírálásokra.

John Ryan, a CSBS elnök-vezérigazgatója szerint az új megközelítés ugyanolyan megfelelő, viszont még hatékonyabb lesz. Az államok megoszthatják majd egymással a kapcsolódó tanulmányaik eredményét, de minden egyes állam külön is kezdeményezhet független vizsgálatot, amennyiben úgy dönt.

Az államok nem mondanak le a jogaikról. Az információmegosztás révén érnek el nagyobb hatékonyságot

– mondta egy interjúban.

A Reuters alapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük