Éjfél és 2 óra között produkálja a legnagyobb volatilitást a Bitcoin árfolyam

A kriptopénzek, mint a Bitcoin is, a legnehezebben kereskedhető digitális eszközök a daytraderek számára mivel 24 órán és 7 napon át kereskedhetőek szemben a részvényekkel, ahol hétvégén leáll a kereskedés.

A Longhash által készített felmérés alapján, amit a 2017. július 6. és 2019. július 2. között összegyűjtött Coinbase bitcoin órás csúcs és alj árfolyamokból állították össze és azt összehasonlítva a maradék 23 óra árfolyamaival. A lenti táblázat órás eredményei a napi legmagasabb (rózsaszín) és a legalacsonyabb (kék) értékeket jelölik.

Bitcoin árfolyama az elmúlt két évben a nap óráiban (UTC). Rózsaszín: napok száma, amikor az óra csúcsárfolyama egyben a nap csúcsárfolyama is volt. Kékkel: napok száma, amikor az órás alj egyben a nap alja is volt. | Longhash

A táblázatból rengeteg következtetést vonhatunk le.

Elsőként, hogy az elmúlt két évben a legnagyobb volatilitást a Bitcoin árfolyam londoni idő szerint éjfél és 1 óra között mutatja. Különösen éjjel 1 óra után (UTC idő) szaporodtak meg a napi csúcsok és aljak. A bitcoin árfolyama tehát ezen időperiódusban mutatja a legvadabb mozgásokat.

A magyarázat az éjjel 1 órás volatilitás maximumra talán, hogy ez az az óra, mikor Észak-Amerikában beköszönt az este és Ázsiában pedig megkezdődik a nap. Ez az az óra, mikor a nyugati és a keleti traderek a legaktívabbak. Miközben Ázsiában a traderek a tegnapi hírek hatására nyitják, zárják a pozícióikat, addig az észak-amerikaiak még fenn vannak, hogy reagáljanak az ázsiai reakciókra.

A második mélyenszántó következtetés, hogy egyszerűen nincs megfelelő alkalom a bitcoin vásárlásra. Az elmúlt két évben minimálisan nagyobb esélye volt egy befektetőnek, hogy a napi aljon száll be a bitcoinba a hajnali órákban (reggel 3-kor UTC idő szerint), de a különbség annyira alacsony, hogy nem érdemes komolyan konsziderálni a daytradereknek, mint beszállási óra.

Aki talán kedvet érezni kipróbálni a statisztikából leszűrteket, jelezze felénk és örömmel beszámolunk a kapott eredményeiről. De akár egy demó kereskedési számlán is lehet tesztelni a másodlagos bitcoin piacokon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.