Elfogatóparancsot adtak ki egy volt szenátor ellen kriptovaluta átverésben való részvétel miatt

Egy texasi szövetségi bíró elfogatóparancsot adott ki egy volt Washington állami szenátor és partnere ellen miután nem jelentek meg a saját tárgyalásukon. A két férfi, David Schmidt (képen balra) és Robert Dunlap (jobbra) állítólag aktív részese volt a Meta 1 Coin nevű kriptovaluta csalásnak.

Az amerikai pénzfelügyelet (SEC) március 20-án rendelte el a 2018-as projekt vagyonának befagyasztását értékpapír csalásra hivatkozva, amiben a volt szenátor, mint vezetőségi tag vett részt.

A pénzfelügyelet állítása szerint a két férfi több félrevezető kijelentést is tett a potenciális és aktuális befektetőknek a projekt kapcsán, illetve meghamisították a Meta 1 Coin értékesítési adatait.

Azt állították, hogy a projekt mögött 1 milliárd dollár értékű művészeti kollekció és 2 milliárd dollár értékű aranyfedezet áll, többször is kijelentve, hogy a kriptovaluta kockázatmentes befektetés, ami soha nem veszíti el értékét, sőt akár 225%-ot is hozhat a konyhára a befektetőinek egy év alatt.

A vád szerint a vádlottak soha nem osztották ki a befektetőknek a Meta 1 coinokat, a befektetői pénzt pedig saját privát kiadásaik fedezésére használták. A projekt állítólag több mint 4.3 millió dollárt gyűjtött 150 amerikai, ázsiai és európai állampolgárságú befektetőktől.

Magyarországon az elmúlt években több hasonlóan nagy befektetési összegeket elsikkasztó kriptovaluta átverés futott és fut mindmáig, amiknek elkövetőit mindmáig nem sikerült kézre keríteni és bíróság elé állítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük