Elhanyagolható blokklánc bevételek után az AMD 8 új bányászriget jelentett be
Az AMD, egy kaliforniai félvezető gyártó, tegnap bejelentette: 7 techvállalattal közösen 8 új bányászriget fog gyártani.
Ezek a partnercégek pedig nem mások mint a Sapphire, ASROCK, ASUS, MSI, Biostar, TUL és a Rajintek, jelentette meg a listáját az AMD honlapján.
A vállalat szerint a rigek “legjobb stabilitást”, “egész napos működést” és “ipari minőséget” ígérnek; a csodagépek árát azonban még nem hozták nyilvánosságra.
Az AMD szerint ezek az új partnerkapcsolatok “új blokklánc számítási megoldásokat” fognak hozni a piacra, és ezeket végre olyan szinten fogják biztosítani, ami “megfelelő az innovatív blokklánc platformoknak”. Magukat a kriptovalutákat mondjuk mindössze kétszer említik meg az egész közleményben, csak úgy mint “a blokklánc leggyakoribb felhasználási módja”; még a nyilatkozat címének is “Blokklánc a kriptovalután túl”-t adták.

Most már persze tudjuk, hogy az új hardver promójaként, de még korábban, október 31-én a cég kiadott egy videót a blokkláncról: ebben a technológia főbb jellemzőit magyarázták főként, illetve kiemelték a legfőbb előnyeit, mint pl. a bizalom, az integritás és biztonság.
Ez az új bejelentés egyébként pont azután jött, hogy az AMD kiadta a harmadik negyedes pénzügyi beszámolóját, amiben a vállalat azt írta, hogy “a harmadik negyedben a blokklánccal kapcsolatos GPU eladások száma elhanyagolható volt”. Még azt is hozzátették, hogy a csökkenő eladások miatt, még az általános GPU árakat is le kellett csökkenteni.
Az AMD nem volt mindig pozitív a blokklánccal kapcsolatban. A cég CEO-ja, Lisa Su áprilisban azt mondta, hogy a blokklánc “nagyon fontos technológia”, amiben rengeteg lehetőség van, de ettől függetlenül rövidtávon szerinte a technológia inkább “egy kis figyelemelterelést okozott”.
Vajon mennyire lesz sikeres az AMD új projektje?