Elkapták az indiai elkövetőt, aki 350 ezer dollárt zsebelt be egy kriptocsalás segítségével

A 60 éves indiai elkövető, Umesh Verma 20-30%-os havi megtérülést ígért a befektetés után a kriptocsalás keretében. Csaknem 50 embert sikerült átvernie mielőtt letartóztatták.

Aranycsempészet után most kriptocsalás

A rendőrök az Indira Gandhi Nemzetközi Repülőtéren kapták el azt az indiai embert, aki állítólagosan csaknem 350 ezer dollárt csalt ki befektetőkből egy új, rendkívül magas hozamú kriptopénz ajánlatával. A Times of India jelentése szerint a 60 éves csaló, Umesh Verma nem egyedül dolgozott, hanem fiával és néhány tettestársa segítségével hozták létre a kriptocsalás ötletét.

Verma és csapata saját honlapot és külön a kriptopénz népszerűsítésére kialakított applikációt készített. A Coin Zarus nevű tokent mindkét platformon meg lehetett vásárolni – az ígéret pedig egy igen bőkezű, 20-30%-os havi megtérülést ígért a befektetett összegek után.

Bár a legtöbben erre a számra ma már első pillantásra megállapítják, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, Verma több, mint 45 befektetőtől csalt ki sikeresen kisebb-nagyobb összegeket. Összesen nagyjából 350 ezer dollárt, azaz több mint 100 millió forintot tudott bezsebelni az átverés segítségével.

A havi kifizetéseket először lejárt csekkek segítségével fizette ki Verma. Amikor ezeket a bankok visszadobták, Verma végül menekülni kényszerült, és Dubaiba költözött.

Umesh Verma a Times of India szerint nem volt ismeretlen a csalások világában. 2017 decemberében már letartóztatta egyszer a rendőrség: akkor aranycsempészettel kapcsolatban keresték a hatóságok.

Ahogy a bitcoin árfolyama az egekbe repül, az átverések száma is várhatóan növekedni fog. Aki most kezd el ismerkedni a kriptók világával, az mindenképpen alaposan nézzen ezeknek utána. Ehhez egy kis segítséget is összegyűjtöttünk, hogy még könnyebben és gyorsabban ismerhessük fel egy-egy kriptocsalás esetét. Egyet pedig semmiképp se feledjünk: ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor azt messziről kerüljük el.

Az indiai csalónak egyébként az aranycsempészet és a hamis kriptók reklámozásán kívül volt egy tisztességes foglalkozása is: üdvözlőlapokat készített. Úgy tűnik, a szülinap jókívánságok ma sem hoznak annyit a konyhára, mint az illegális ügyletek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük