Elon Musk: A kormány a legnagyobb vállalat az erőszak monopóliumával, ahol nincs jogorvoslat

Miközben az egész világ árgus szemekkel figyeli az amerikai gazdasági politikát, egyre több befolyásos személyiség fejezi ki aggodalmát azzal kapcsolatban. Legutóbb Elon Musk jelentette ki egy interjúban, hogy a államnak nem lenne szabad beavatkoznia a piaci folyamatokba. Mint mondta az állami támogatások azon felül, hogy torzítják a piaci versenyt az esetek többségében nem a megfelelő szereplőkhöz kerülnek, így a gazdaság élénkítő hatásuk jóval alacsonyabb lesz a lehetőségekhez képest.

Musk úgy fogalmazott: “Szerintem a kormány szerepe a bíróé kellene, hogy legyen, de nem a pályán lévő játékosé. A kormánynak félre kellene állnia az útból, és nem akadályozni a fejlődést.”

Majd hozzátette: “A kormány egyszerűen a legnagyobb vállalat, az erőszak monopóliumával, ahol nincs jogorvoslati lehetőséged.”

Minden szentnek maga felé hajlik a keze

Musk kijelentése több szempontból is meglepő. A tech milliárdos cégei már korábban is rengeteg állami támogatásban részesültek, a SpaceX pedig a jövőben is több száz millió dolláros értékű állami megrendelésekkel számolhat. A hirtelen pálfordulás hátterében több dolog is állhat. A Tesla például a mostani pénzosztásból valószínűleg kimarad majd, hiszen az új törvénycsomag csak a szakszervezetekkel rendelkező hazai elektromos autó gyáraknak biztosít kiemelkedő, 12500 dolláros adójóváírást. Emellett az amerikai törvényhozás november elején megszavazta az elektromos autókat kiszolgáló  töltőállomás hálózat fejlesztéséről szóló csomagot is, ami tovább erősítheti a Tesla konkurenseit.

Az is lehetséges azonban, hogy Musk tényleg komolyan aggódik az amerikai gazdaság helyzete miatt. A tech milliárdos korábban is kritizálta az állam működését kiemelve, hogy az államnak a drasztikus és sokszor hibás beavatkozás helyett inkább a gazdasági szereplőkre kellene bízni a gazdaság fejlesztését. Mint mondta az államnak inkább felügyelőként kellene jelen lennie és a fejlődéshez ideális törvényi környezet biztosítására kellene koncentrálnia.

A legújabb New Deal

Idén november 19-én az amerikai törvényhozók elenyésző többséggel megszavazták Joe Biden elnök gazdaság élénkítő csomagját. A “Build Back Better” (Építsük Újra Jobban) nevű gazdaságélénkítő törvénycsomag átfogó reformokat ígér több területen is, mint például a gyermekellátás, a klímaváltozás hatásainak mérséklése, az egészségügyi ellátás vagy a középosztály anyagi megerősítése terén. Az 1.75 billió dollár összegű csomag azonban amellett, hogy újabb kedvezményeket és támogatásokat biztosít a gazdasági szereplők számára, egy újabb lépés lehet az ország pénzügyi helyzetének destabilizációjában.