Elon Musk álma teljesül: jön a Vegas Loop alagútrendszer Las Vegasba

Zöld utat kapott a Vegas Loop, a Las Vegas alatti 47 km hosszú alagútrendszer és 51 állomása. Az utasok Teslákkal száguldhatnak a város alatt

Elon Musk Boring Company vállalata megépítheti a Vegas Loopot, egy Las Vegas alatti alagútrendszert, amely lehetővé teszi, hogy az utasokat Teslákkal szállítsák a város különböző pontjaira. A cég már meg is kapta a helyi hatóságok engedélyét, így hamarosan épülhet a kaszinók városába látogatók szállítására szolgáló alagútrendszer.

A Boring Company már a “Teslas in Tunnels” rendszernek egy kisebb változatát működteti a Las Vegas-i Kongresszusi Központ alatt, amely idén nyílt meg, és két 1,3 km hosszú alagutat foglal magában. 2020 decemberében azonban Musk startupja egy nagyobb bővítést javasolt a városnak, ami nagyrészt egybeesik azzal, amit most a Clark megyei hatóságok jóváhagytak.

A jóváhagyott terv mintegy 47 km hosszú alagutat és 51 állomást foglal magában. Clark megye azt állítja, hogy óránként akár 57 000 ember is utazhat majd a rendszeren keresztül, és hogy a projektre egy dollárt nem költenek az adófizetők pénzéből. A Boring Company korábban azt mondta, hogy a fő alagutak építési költségeit fizetné, de azt tervezte, hogy a szállodai kaszinókat vagy más vállalkozásokat, amelyek állomást szeretnének, megkérné, hogy fizessék ki az építési költségeket. Minden egyes ilyen megállóhelynek saját engedélyezési eljáráson kell keresztülmennie.

A Boring Company már évek óta dolgozik egy alagútrendszer építésén Las Vegas alatt. A vállalat azonban nemcsak a fények városa alatt épített volna ilyen földalatti hálózatokat, hanem Chicagóban, Los Angelesben is, de úgy tudni, ezek a projektek falakban ütköztek. Bár Musk azt nyilatkozta korábban, hogy az utasokat szállító Teslák önvezetők lesznek, de mivel az utóbbi időben komoly problémákba ütközött az elektromos autógyár az önvezető szoftvert illetően, így a közlekedő gépkocsiknak sofőrje lesz.

Eltűnt a Boring Company versenytársa, szabad a pálya

Kezdetben nem tűnt valószínűnek a Kongresszusi Központ rendszerén túli bővítés, mivel a Las Vegas Monorail kizárólagos joggal rendelkezett a város üdülőhelyeinek fő szakaszán történő szállításra. Az ezt üzemeltető cég azonban 2020-ban csődbe ment. A Las Vegas Convention and Visitors Authority megvásárolta a céget, majd visszavonta a versenytilalmi záradékot, amely megakadályozta, hogy a Boring Company nagyobb projektet vállaljon.

Musk startupja a weboldalán elmagyarázta, hogy miért jobb megoldás az alagút, mint más közlekedési lehetőségek: “A túlterhelt forgalom problémájának megoldásához az utaknak 3D-snek kell lenniük, ami azt jelenti, hogy repülő autókra vagy alagutakra van szükség. A repülő autókkal ellentétben az alagutak időjárásállók, nem látszódnak, és nem esnek a fejedre sem. Az alagutak minimalizálják az értékes felszíni terület felhasználását, és nem ütköznek a meglévő közlekedési rendszerekkel. Egy nagy alagúthálózat bármelyik város forgalmát csökkentheti; nem számít, hogy egy város mennyire növekszik, az alagutak újabb szintjei hozzáadhatók.”

Korábban a Boring Company már beszámolt a Vegas Loop rendszerre vonatkozó becsült árakról, ami nem is magas, ahhoz képest, hogy micsoda építési költségekkel jár. A startup előrejelzése szerint egy 8 km-es út a repülőtérről a Kongresszusi Központba körülbelül öt percet vesz igénybe és nagyjából 10 dollárba kerül, míg egy 5,8 km-es út a Kongresszusi Központtól a stadionig négy percet vesz igénybe és 6 dollárba kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük