Elon Musk Las Vegas-i alagút-hálózata lehet az USA új turistalátványossága


Lehet, hogy Elon Musk befejezte az első Loop alagút projektjének ásását Las Vegasban, de az alagútfúró gépét még nem küldte haza.

A Las Vegas Konferencia és Látogatói Felügyelet (Convention & Visitors Authority) kedden közzétett egy térképet, amely bemutatja Musk Boring Co. nevű vállalata által épített alagutakat. Északról, egészen Las Vegas belvárosától délig, az Allegiant stadionig tart az útvonal, ami körülbelül 7 mérföldes távolságot jelent. A térképen jelölik a megállókat is, melyek a Las Vegas Strip menti szállodáknál lesznek kialakítva. Lesz megálló a Harrah’s-nál, a Caesars Palace-nál és a Luxor-nál is.

 

Ez év elején a Boring Co. befejezte az alagutakat, amelyek a tervek szerint januárban nyílnak meg a Las Vegas-i Kongresszusi Központ komplexum alatt. A Loop átalakított Tesla járművekkel fogja a föld alatt szállítani az utasokat. Eredetileg a kongresszusi központ projektjét a CES-sel, az Consumer Electronic Show-wal egy időben szerették volna bemutatni, de a rendezvényt a koronavírus-járvány miatt virtuálisan fogják megtartani.

A hatóság 52 millió dollárt fizet a kongresszusi központ alagútjaiért, főként a városban lévő szállodákból befolyt adók összegét felhasználva. Ebből mintegy 48,7 millió dollár megy a Boringnak. A fennmaradó rész pedig olyan költségeket fedez, mint az ellenőrök kifizetése,” – nyilatkozta Steve Hill, a Las Vegas Konferencia és Látogatói Felügyelet (LVCVA) elnök-vezérigazgatója.

Sok embert vonz majd a Vegas Loop

Hill úgy gondolja, hogy a Loop önmagában is turista célponttá válhat. “Az elején nagy vonzereje lesz, mert mi leszünk az első város, ahol ez van,” – nyilatkozta egy interjúban.

Steve Davis, a Boring Co. elnöke nyilatkozatában elmondta, hogy a vállalat „nagyon izgatott a Loop közlekedés jövője miatt Las Vegasban”.

A kongresszusi központ alatti túrák ingyenesek lesznek a látogatók számára, de más helyszíneken fizetni kell értük. A viteldíj valamivel kevesebbe kerül majd, mint a Lyft vagy az Uber, állítja Hill. A Boring Co. azt tervezi, hogy ez fedezi a kibővített alagúthálózat költségeit. Ezekből a viteldíjakból származó bevételeket e kiadások megtérítésére fordítják majd.

A cég benyújtotta különleges használati engedély iránti kérelmét Las Vegas városához, aki ellenőrzése alatt tartja a tervezett útvonal északi részeit. A várostervezési bizottság várhatóan november 10-i ülésén vizsgálja meg a pályázatot – közölte a város szóvivője.

A vállalat földhasználati kérelmet nyújt be a nevadai Clark megyéhez is, aki az útvonal déli részét kontrollálja. Ha a kérelmet a következő két hétben benyújtják, akkor a megyei bizottság a december 16-i ülésre ütemezné be megtárgyalását – mondta a megyei szóvivő.

Ha a Boring sikerrel jár az engedélykéréseivel, beleértve az építési engedélyeket is, akkor a jövő év elején belekezdhetnek a kibővített projektbe – jelentette ki Hill. Valószínűleg szakaszokban fog felépülni, és a projekt részei két-három év alatt készülnek el.

A megyei bizottság augusztusban jóváhagyta két szálloda, a Wynn és a Resorts World terveit. Ezek a Loop alagutakat használják ingatlanjaik összekapcsolására a kongresszusi központ helyszíneivel.

A kedden nyilvánosságra hozott térkép egy útvonalat mutat a McCarran Nemzetközi Repülőtérig, de a repülőtéren nem jelöl megállót. A reptéri hatóságok még értékelik a Loop-ötletet, nyilatkozta egy szóvivő. Többek között olyan kérdéseket is meg kell vizsgálniuk, mint például, hogy a repülőtér rendelkezik-e elegendő területtel az alagutak, és az azt használó embertömegek számára.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.