Elon Musk egy új közösségi média felület létrehozását fontolgatja

Egy új közösségi média felület, amiért nem más, mint maga Elon Musk kezeskedik. Egészen érdekfeszítő elképzelés, nemde? A Tesla és a Spacex vezérigazgatója, aki nem mellesleg a világ leggazdagabb embere, a szólásszabadság jegyében szeretné megvalósítani legfrissebb tervezetét. 

A multimilliárdos újító saját elmondása szerint „valóban fontolgatja” egy vadonatúj közösségi média platform létrehozását, amelynek legfőbb prioritása a szólásszabadság biztosítása lenne. Ezen meglátását az elmúlt napok folyamán a Twitteren keresztül osztotta meg népes követőtáborával, akik támogatják az üzletember törekvéseit.

Az utóbbi időben Musk egyre kritikusabb szemmel nézi a Twitter lépéseit s a cég által képviselt irányelveket. A mikroblog, ahol hajdanán cenzúra nélkül fejthette ki véleményét bárki, mára már komoly tartalmi korlátokat szab a megosztani kívánt tweeteknek. Véleménye szerint egy olyan közösségi hálózat, amely aláássa a demokrácia alapelveit, kártékonyan hat a társadalom egészére.

Olyan kérdést szegeztek Musk felé, hogy magára vállalná-e egy olyan közösségi média felület megteremtését, amely nyílt forráskódú szoftveren futna, minimális propaganda megjelenítésével és teljes felhasználói szólásszabadsággal. Válasza alapján: „komolyan morfondírozik az ügyön”.

 

A találgatások akkor kaptak csak igazán szárnyra, amikoris a vállalkozó egy Twitter-szavazás keretén belül invitálta meg 79,2 millió követőjét a nézeteik kinyilatkoztatására. A felhasználók “igen” és “nem” válasszal dönthették el, hogy szerintük a „Twitter eleget tesz-e a demokrácia vezérelveinek?” Elon Musk Twitter közösségi média

Ezt követően Musk kihansúlyozta, hogy: „a szavazás végeredménye szignifikáns jelentőséggel fog bírni az elkövetkezendőkre vonatkozóan. Ennek függvényében kérek mindenkit, hogy alaposan gondolja át, hogy mire adja le a voksát.” 

Elon Musk a világűr mellett a közösségi média teret is meg akarja hódítani?

A közösségi média felületek megítélése mostanában elég negatív a felhasználók részéről, így nem meglepő, hogy a szavazók 70,4%-a nemmel válaszolt.

Abból kiindulva, hogy a Twitter szolgál az internetes világ főtereként, elfogadhatatlan a platform részéről a demokrácia ilyen szintű elfojtása. Mitévők legyünk?”, folytatta eszmefuttatását Musk.

Rendkívül megosztó álláspontokat boncolgat az üzletember s meglehetősen nehéz fába vágja a baltáját, ha egy olyan új közösségi média felületet akar konstruálni, ami megfelel az elvárásoknak.