Elon Musk: el kell költöznünk, a Nap el fogja pusztítani a bolygót

Elon Musk ismét “érdekes” interjút adott a Földön kívüli emberiséggel és a Twitterrel kapcsolatban.

A Twitter újdonsült tulajdonosát nem az öregedés legyőzése foglalkoztatja, hanem az emberi élet megőrzése a Földön kívül. Musk, aki már korábban is kijelentette, hogy a Mars benépesítésén agyal, nemrégi interjújában azt nyilatkozta, hogy ő maga is elindulna a vörös bolygóra.

“Előbb-utóbb valami történni fog a Földdel, ez csak idő kérdése. A Nap el fog pusztítani minden életet a bolygón, így egy bizonyos ponton el kell költöznünk, vagy legalábbis több bolygón élő fajokká kell válnunk. Különösen, ha már öregszem, akkor én is menni fogok a Marsra. Miért ne? Inkább megragadom a lehetőséget, amikor már kicsit idősebb leszek, hogy lássam a gyerekeimet felnőni.”

Musk az interjúban egyébként kijelentette, hogy “a jelenlegi tendencia a legtöbb ország esetében az, hogy a civilizáció nem nagy robajjal, hanem felnőtt pelenkában, nyöszörögve fog meghalni”. 

Az újságíró szerint Musk szeszélyes, de igazi problémamegoldónak tartja magát, akit minden probléma és annak megoldása érdekel, a földi élet lehetséges végétől kezdve a klímaváltozáson át a közlekedésig. Nemrégiben saját béketervvel állt elő az ukrajnai orosz háború befejezésére, habár akkor botrányt váltott ki a kijelentésével, hogy még egy feketelistára is felkerült, ahol állítólag azok neve szerepel, akit likvidálni akarnak.

Az elmúlt időszakban gyakran beszéltek róla a Twitter felvásárlásával kapcsolatban. Egy olyan közösségi platform, amelyen Musk különösen aktív: “A Twitteren hülyéskedem. Terápiás hatásúnak találom, hogy itt kifejezhetem magam. Ez egy módja annak, hogy eljuttassam az üzeneteimet a nyilvánossághoz. Nem a pénzért csinálom. Nem arról van szó, hogy jachtot akarok venni, és nem engedhetem meg magamnak. Fontosnak tartom azonban, hogy az embereknek legyen egy olyan eszmecsere-közegük, amely rendkívül biztonságos és befogadó, és amelynek a lehető legmegbízhatóbbnak és legátláthatóbbnak kell lennie”.

Ez a terápiás megoldás azonban sokba fájhat Musknak, ugyanis nemrég felröppent az a hír, hogy a Twitter akár csődbe is mehet. The Information szerint a közelmúltban tartott értekezleten azt mondta Musk az alkalmazottaknak, hogy a vállalat annyi pénzt veszít, hogy a csőd sincs kizárva. A Twitter, amely 2019 óta nem termelt nyereséget, Musk szerint “masszívan visszaesett” a bevételeket illetően, mivel több nagy hirdető is visszalépett.

Musk azt is felvetette a megbeszélésen, hogy a vállalat jövője a megújult, havi 8 dolláros Twitter Blue előfizetési szolgáltatás sikerétől függ.

“Jelentős előfizetési bevétel nélkül a Twitter jó eséllyel nem fogja túlélni a közelgő gazdasági visszaesést”.