Elszabadult a pokol Európában és Ausztráliában: Forradalmak elé nézünk?

Koronavírus korlátozások elleni tüntetések egymás hegyén-hátán: elszabadult a pokol Európában és Ausztráliában. Forradalmak elé nézünk?

Napiszinten hallunk tüntetésekről, lázongásokról a koronavírus elleni korlátozások, a kötelező szájmaszk viselése és a vakcinák ellen a „polgári jogok súlyos megsértésére” hivatkozva. Párizsban nemrégiben a lázadók azon törvényjavaslat ellen harcoltak, mely kimondja a kötelező COVID-útlevél vagy negatív teszteredmény felmutatását éttermek és bevásárlóközpontok látogatása esetén. Aztán jöjjenek az ausztrálok, akik szó szerint kibuktak a korlátozások miatt, és „szabadságot”, valamint „igazságot” követeltek Sydney városán végig vonulva.

A tüntetők szerint a törvények a drákói szigorra emlékeztetnek, a politikusok, a rendőrök, az egészségügyi bürokraták és a kommentátorok pedig egész egyszerűen „anarchistáknak” minősítik a demonstrálókat. Azt viszont már most leszögezhetjük, hogy a tüntetések nem egyszerűen a központi hatalom megtagadását jelentik, hanem a kétségbeesett, utolsó kísérleteket arra, hogy a polgárok megőrizzék korábbi szabadságjogaikat. Queensland korábbi miniszterelnöke, Campbell Newman nemrégiben éppen a szabadságjogok mellett harcolva mondott le pozíciójáról. Szerinte ugyanis az állam nem tartja tiszteletbe az egyéni szabadságjogot, amely „az ausztrál értékek középpontjában áll”.

Tüntetők ellen

Shannon Molloy újságíró nemrégiben arról számolt be, hogy a korlátozások elleni tüntetők „megérdemlik a szégyent, a gúnyt és a büntetéseket”. Írásában kitért a második világháború idejére, amikor Londonban megparancsolták az embereknek, hogy az éjszaka folyamán kapcsolják le a világítást, hogy a német bombázók nehezen találják meg célpontjaikat. Molloy szerint a korlátozások ellen tüntetők figyelmen kívül hagyták volna ezt az irányelvet és „felgyújtották volna a lámpákat a szabadság érdekében”. Nos, azt azért tegyük hozzá, hogy a háború ideje alatt más kapcsolat állt fenn az éjszakai lámpák eloltására vonatkozó irányelv és annak haszna között, a jelenlegi helyzetet kevésbé lehet mindezzel összehasonlítani.

Emlékezve George H. Sabine szavaira, „a kormányok puszta erővel nem tudják összetartani a társadalmat”, vagy akár John Locke híres angol filozófus közismert nézetére, miszerint a kormányok csak akkor kormányoznak jogszerűen, ha az emberek a beleegyezésüket adják. Ami azt illeti, a tüntetők egyértelműen nem adták beleegyezésüket, de azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jelen esetben sokkal többről, emberi életekről van szó.

De hogy lesz-e forradalom vagy sem, azt majd az idő eldönti. Egy valami viszont biztos: a szabadságra való szomjat nem lehet könnyen eloltani.

Forrás: The Epoch Times

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük