Energiaválság: nő a feszültség az EU és az USA között

A múlt hónapban Emmanuel Macron francia elnök “kettős mérce alkalmazásával” vádolta az Egyesült Államokat. Kijelentésének tárgya az Egyesült Államokban termelt cseppfolyósított földgáz európai eladási ára és ugyanezen termék Államokon belüli eladási ára közötti különbség.

“Az észak-amerikai gazdaság a versenyképesség érdekében döntéseket hoz, amit tiszteletben tartok, de kettős mércét alkalmaznak” – mondta Macron, hozzátéve azt is, hogy “egyes ágazatokban akár 80%-os állami támogatást is megengednek, míg itt ez tilos – kettős mércét kapunk”.

Nem Macron volt azonban az egyedüli európai nemzeti vezető, aki nemtetszését fejezte ki a gázárakkal kapcsolatban. Nem kevesebb, mint 15 vezető volt elégedetlen, és ragaszkodott ahhoz, hogy az EU árplafont szabjon ki minden földgázimportra, függetlenül annak származási helyétől. Az ötletet azután fogalmazták meg, hogy megpróbálták meggyőzni Norvégiát, hogy adjon engedményt a gázának árára. Ugyanerre próbálták aztán rávenni az amerikai termelőket is.

Az USA visszavág a vádakra

“Az történik, hogy azok a vállalatok, amelyeknek hosszú távú szerződéseik vannak az amerikai LNG-termelőkkel, ezt felértékelik, és az európai piacon keresik ezt az árrést” – mondta a Financial Timesnak Brian Crabtree, az energiaügyi minisztérium helyettes államtitkára. “Nem az amerikai LNG-vállalatról van szó, hanem alapvetően az európai központú nemzetközi olajvállalatokról és kereskedőkről”.

A cseppfolyósított földgáz termelői ugyanis nem közvetlenül a fogyasztónak adják el terméküket, például egy európai országgal szemben. Olyan árupiaci nagyvállalatokkal dolgoznak együtt, mint a Vitol és a Trafigura, vagy olyan óriáscégekkel, mint a BP és a Shell.

Az árakat nem az amerikai termelők határozzák meg

Vegyük például a Cheniere Energyt, az Egyesült Államok legnagyobb LNG-termelőjét. Az év elején a Cheniere hosszú távú LNG-adásvételi szerződést kötött a Chevronnal. A megállapodás értelmében a Chevron évente 2 millió LNG-t vásárol a Cheniere-től, majd azt a Chevron által méltányosnak ítélt áron továbbértékesíti.

Szintén ebben az évben a Cheniere egy másik megállapodást is kötött. Ezúttal a norvég Equinorral, évi 1,75 millió tonna LNG-ről. Ezt az 1,75 millió tonnát szintén olyan áron adják el, amelyet az Equinor határoz meg, nem pedig a Cheniere.

Ez nem jelenti azt, hogy az LNG-termelők nem profitálnak az európai LNG-kereslet sokkal erősebbé válásából. Pontosan ez az oka annak, hogy a magasabb nyereség formájában profitálnak: a kereslet megugrott, és amikor a kereslet megugrik, az árak is emelkednek, különösen akkor, ha a kínálat nem nő olyan gyorsan, mint a kereslet.

Hónap elején a Cheniere Energy kétszeres bevételi és nyereségnövekedésről számolt be a harmadik negyedévről, köszönhetően a terméke iránti nagyobb keresletnek. A vállalat külön közölte, hogy készen áll további hosszú távú szállítási szerződések aláírására, mind az európai vállalkozásokkal, mind a kormányokkal.

A BP kivételesen erős teljesítményről számolt be gázkereskedő egységénél. Nem tett így viszont a Shell, amelynek gázkereskedő részlege 1 milliárd dolláros veszteséget könyvelt el az év harmadik negyedévében az európai gázárak megugrása miatt, miután az Északi Áramlat-1-en keresztül történő exportot felfüggesztették.

Az amerikai cseppfolyósított gáz mindig is drágább volt

Macron és társai vádjai tehát nem éppen tényeken alapulnak. Hiszen a termelők csak az első állomásai annak az ellátási láncnak, amelyben a világ legnagyobb árutőzsdei kereskedőcégei közé tartozó közvetítők is részt vesznek. Emellett az amerikai LNG még a legjobb időkben is drágább volt reálértéken, mint az Oroszországból érkező vezetékes gáz.

Ennek oka tisztán fizikai. A cseppfolyósított földgáz előállítása sokkal összetettebb folyamat, mint a földgáz tisztítása és csővezetéken való továbbítása. Mivel az LNG előállítása összetettebb, automatikusan azt is jelenti, hogy drágább, mivel meglehetősen energiaigényes. A kitermelés után a gázt tartályhajókon kell szállítani, amelyekből idén is hiány van, ami a fuvardíjakat az egekbe repítette, és növelte a kereskedők költségeit a termék fogyasztókhoz történő szállítása során.

Más szóval, úgy tűnik, Európa azt akarja, hogy a vállalkozások ne üzletszerűen cselekedjenek, tehát ne ragadjanak meg minden lehetőséget a profitszerzésre. De ahelyett, hogy ezt közvetlenül ezekkel a vállalkozásokkal közölné – amelyek közül sokan Európában székhellyel rendelkeznek – a szövetségi amerikai kormányhoz fordul, amely kevés befolyással rendelkezik a magánszektor felett.

Akárhogy is legyen, Crabtree az FT-nek azt mondta, hogy az USA elkötelezett amellett, hogy segítsen Európának elegendő gázhoz jutni “olyan áron, amely megfizethető a kontinens számára”. Aligha meglepő, hogy nem ment bele a részletekbe, hogyan érnék el ezt a megfizethető árat