Épül Európa első műholdindító űrkomplexuma Svédországban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Míg Elon Musk, a SpaceX alapítója arról álmodozik, hamarosan megépíti városát, addig Svédországban már javában épül egy hatalmas űrkomplexum, mely Európa első műholdindító központja lesz.

Már egy évvel ezelőtt jóváhagyta Svédország kormánya, hogy továbbfejlesszék az Európai Űrügynökségtől átvett északi Esrange Űrközpontot, mondván: az ország „azon kevés államok közé fog tartozni, melyek képesek műholdak űrbe juttatására”. A tervek megvalósultak, a skandináv állam pedig beszállt a már évek óta tomboló kereskedelmi űrversenybe. És, mint kiderült, egyáltalán nem lenne meglepő az sem, ha a skandináv állam válna a „földrész rekorderévé” hiszen, míg számos európai magánvállalat tervei közt szerepel az űrrepülőtér megépítése, egyelőre még egyik sem jutott olyan messzire, mint Svédország.

Esrange Űrközpont, Svédország
Esrange Űrközpont, Svédország

Van ám Svédországnak is mit a tejbe aprítania, ha űrversenyről van szó

Az űrutazás a hidegháborúban két vetélkedő szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió versenyeként született meg. Azóta a színtér sokszereplőssé vált, és egyre több kisebb-nagyobb állam is beszállt a politikai motivációjú űrversenybe, az viszont egyelőre még homályos, hova fog mindez fajulni, és miként fogják fogadni Svédország hadba lépését. Az amerikaiak ugyanis Floridát vagy Texast gondolják a rakéták kilövésének legmegfelelőbb színtereként, a sarkvidéki helyszínnek azonban számos olyan előnye van, mely megmozgathatja fantáziánkat. Bizonyos műholdak esetében például az északi és déli pólusokról történő pályára állítás átfogóbb képet nyújthat a Földről, és kevesebb energiára van szükség a műhold űrbe juttatásához. Nem is beszélve a hatalmas, több mint 5180 négyzetkilométeres leszállóövezetről, valamint arról, hogy a bázis Kiruna városának közelében fekszik, mely már rendelkezik egy-két infrastrukturális előrelépéssel az űrutazást illetően.

Az Esrange folyamatosan fokozza erőfeszítéseit, hogy Európa kiemelkedő orbitális rakétáinak leszállóhelyévé váljon. A német rakétagyártó startupok például már a helyszínen tesztelik eszközeiket, hamarosan pedig egyre több cég fog csatlakozni a központ ambiciózus projektjéhez. Noha 2022-ig, az első műhold űrbe juttatásáig még ugyan van egy-két elintéznivaló, a Svéd Űrvállalat úgy véli, az Esrange az egész kontinens számára létfontosságú lesz:

Európának ki kell építenie infrastruktúráját, hogy eljuthasson az űrbe” – nyilatkozta a vállalat vezető alelnöke, Stefan Gustafsson.

vofanny

parents gave me money for college but I invested in crypto

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.