Monopolizálni szeretné az Nvidia az Ethereum bányászati piacot?

Egyesek állítások szerint az Nvidia arra törekszik, hogy monopolizálja az Ethereum bányászatát. De mire alapozzák állításukat?

Az Ethereum fejlesztői és bányászai olyan vitába keveredtek, melyben már a csalás, a hamisítás és a zaklatás vádja is felmerült. A vita középpontjában pedig nem más áll, mint a világ egyik legismertebb videokártya gyártó cége, az Nvidia. A vádak szerint az Nvidia megpróbálja aláásni a világ második legnagyobb blokklánc platformját.

A kritikusok szerint az Nvidia sunyi módszerekkel befolyásolta a ProgPoW fejlesztést, aminek a lényege, hogy erősítsék a GPU alapú bányászatot az ASIC-kal szemben.

A vádak szerint a ProgPoW algoritmusa az Nvidia saját GPU-jaira készül – azaz, ha a frissítés sikeres, a hardveróriás lesz az Ethereum bányászok közvetlen forgalmazója. Állításuk szerint ez fokozná a társaság eladásait, lehetővé téve ezzel az Ethereum hálózat feletti ellenőrzés megszilárdítását.

A ProgPoW ellenes tábor múlt kedden ünnepelhetett, hiszen Kristy-Leigh Minehan hirtelen lemondott pozíciójáról a Core Scientific-nél. A Core Scientific állítólag kapcsolatban áll az Nvidiával, és – ami talán még rosszabb – Calvin Ayre-vel, a milliárdos volt szerencsejáték iparmágnással, akinek hatalmas bányászati üzlete, a CoinGeek bányászpool révén a Bitcoin SV fő támogatója. Sokan úgy vélik, hogy Ayre a háttérből irányítja az eseményeket, egy sor összefonódott fúzió és felvásárlás révén, amit már követni is nehéz.

Az Nvidia ugyanakkor nem kommentálta az ügyet. A Core Scientific és a CoinGeek tagadja az állításokat, míg a ProgPoW tervezője, a 27 éves Kristy-Leigh Minehan, elutasítja a vádakat és nevetséges összeesküvés elméletnek nevezi azokat. Ennek ellenére beadta lemondását.

A ProgPoW mindeközben ideiglenes jóváhagyást kapott, egy Ethereum fejlesztői találkozón a hónap elején. Az, hogy a frissítés bekerül-e az Ethereum kódbázisába, attól is függ, hogy ezek a “politikai” kérdések megoldódnak-e.

Bányászok és hardverek

Az Ethereum “bányászok” tőkeigényes hardvereket használva versenyeznek az első helyért, az Ethereum blokkláncon végzett tranzakciók érvényesítésére. A győztes, új ether kriptovalutát generálhat, amelyet készpénzre tud váltani. Az Ethereum esetében elég videokártyák használata a bányászathoz. Az utóbbi években azonban a drága, speciális “alkalmazás-specifikus integrált áramkörös”, vagy ASIC került előtérbe, ami egyre nagyobb mértékben uralja az Ethereum bányászatát.

Ennek eredményeként azokat a GPU-bányászokat, akik olcsóbb hardvert üzemeltetnek, kiszorítanák a nagyvállalatok, amelyek megengedhetik maguknak a drága ASIC-eket. A ProgPoW néven ismert “Ethereum Fejlesztési javaslat” (EIP) ezt kívánja állítólag megváltoztatni és a versenyfeltételeket kiegyenlíti úgy, hogy decentralizálja a hálózatot a nagyrészt kínai alapú ASIC bányászoktól.

Minehan kritikusai azonban azt állítják, hogy a frissítés növeli az Nvidia-orientált GPU-k eladási volumenét, egyrészt helyesen az ASIC gyártók, másrészt pedig az Nvidia versenytárs, az AMD GPU-jainak rovására, biztosítva ezzel a vállalat monopóliumát a hálózat felett.

“Ál” fejlesztők és az Nvidia

A kritikusok rávilágítanak arra a tényre is, hogy az Nvidia megállapodást kötött a Core Science-val, hogy mesterséges intelligencia GPU-kat állítson elő, amelyek az ether követelményeihez alkalmazkodnának. A Core Scientific ugyanis csatlakozott egy inception elnevezésű Nvidia programhoz is, ami pontosan egy erre meghirdetett projekt. Minehan ezen keresztül került üzleti kapcsolatba Alexander Levinnel, az ASICshack bányász​​cég elnöke, aki ragaszkodik a ProgPoW-kész bányászati ​​technológia megosztásához.

Levin állítása szerint a ProgPoW másik két fejlesztője, akik Def és Else álnéven dolgoznak a projekten, valójában Nvidia által fizetett fejlesztők. Eközben egyes mérnökök szintén jelezték, a ProgPoW algoritmus előnyben részesíti az Nvidia GPU-it szemben az AMD-vel.

Úgy tűnik, hogy a ProgPow csak egy trójai faló a Core Scientific számára, hogy kihasználhassa a már telepített hardverek előnyeit” tweetelte Ameen Soleimani, a felnőtt szórakoztató platform, a Spankchain vezérigazgatója és a ProgPoW kritikusa.

Az Nvidia az állításokat tagadja. Minehan ugyanakkor elmondta, hogy bár igaz, hogy a Core Scientific és az Nvidia több projekten is együtt dolgoznak, de ezek csak a mesterséges intelligencia GPU-kat érintik. Ezek pedig nincsenek hatással az általános bányászati GPU értékesítési volumenekre. Viszont azt elismerte, hogy a Core Scientific és az Nvidia a ProgPoW által okozott GPU-eladások növekedéséből profitálhatnak. “Mi a baj azzal, hogy a vállalatok profitálnak?”, kérdezte. Hozzátette majd azt is, hogy a “Def” és “Else”-el kapcsolatos állításoknak nincs semmi értelme, hiszen a ProgPoW, hiszen lényegtelen milyen chipet használnak a bányászatnál.

Minehan ugyanakkor nem tagadja, hogy kapcsolatban áll az Nvidiával. “Szakmai életem során szorosan együttműködtem az Nvidiaval és az AMD-vel. És vajon miért? Mert a blokklánc technológia és a kriptovaluta bányászat szakértője vagyok.”

CoinGeek a képben

A vádak azonban még nem érnek véget, hiszen ott van a Core Scientific és Calvin Ayre közötti kapcsolat, amelyet az Ethereum Classic ügyvezető igazgatója, Bob Summerwill hangsúlyozott ki a múlt héten. Mind a Core Scientific vezérigazgatója, Kevin Turner, mind pedig a Calvin Ayre protekcióját élvező, Craig Wright, tanácsadói pozíciókat töltenek be ugyanannál a társaságnál. A Squire Mining, egy korábban nemesfém bányászattal foglalkozó társaság volt, amely Ayre CoinGeekhez való csatlakozása után 2019. márciusában a kriptovaluták bányászata irányába orientálódott. Néhány hónappal később a Squire ismeretlen okok miatt kötelező erejű szándéknyilatkozatot adott át a Core Scientific-nek, hogy 41 166 Bitcoin SV kompatibilis ASIC eszközt fogadjon el. Talán így próbálta Calvin Ayre befolyásolni a ProgPoW fejlesztését és az a CoinGeek hatáskörébe vonni?

Summerwill, úgy véli, hogy a CoinGeek, a BSV kriptovaluta nagy bányásza, az Nvidia elsődleges vásárlója lehet, és amint frissítenek a ProgPoW-ra azonnal kikerülnek az ASICS hardverek. A CoinGeek viszont ezt tagadja.

Most, hogy egyre feszültebb a helyzet, a ProgPoW sorsa is kezd bizonytalanná válni. Tim Beiko szerint, habár a közösség elfogadta a magyarázatokat, a projektet a politikával kapcsolatos aggodalmak erősen veszélyeztetik. Nick Johnson, az Ethereum Name Service fejlesztője múlt csütörtökön a Twitteren azt írta: “Ezen a ponton azt hiszem, hogy a ProgPoW-nak nincs esélye átmenni, nem azért, mert rossz ötlet, hanem azért, mert az emberek ellen sikeresen bevetették a félelmet, a bizonytalanságot és a kétséget (FUD).”

De mi lesz ezután?

Minehan távozása a Core Scientific-ből egyeseket kifejezetten megnyugtatott, míg mások még gyanakvóbbá váltak. Minehan azt mondta, azért hagyta ott a pozícióját, mert az “internetes csőcselék” károsította a Core Scientific üzleti érdekeit. “Nagyon könnyű az interneten másokat megtámadni. Olyan emberek teszik ezt, akiknek fogalma sincs, mi az a ProgPoW” – mondta. Hozzátette azt is, hogy neki személy szerint semmi haszna nincs ebből az üzletből, noha van némi tőkéje a Core Scientific-ben.

De talán az Ethereum feltalálója, Vitalik Buterin fogalmazta meg a legjobban a helyzetet: “Úgy gondolom, hogy a ProgPoW legnagyobb kára az, hogy az emberek mentális energiáját valami olyanra pazarolja, ami végül is nem nagy ügy, hiszen úgyis a tények bizonyítása a lényeg “. A tények bizonyítása pedig nem más, mint egy teljesen új algoritmus, amely nem vonja be a bányászokat, a bányászati hardvert vagy az Nvidia-t.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük