Az Ethereum társalapítója eladja vállalatát, befellegzett a kriptovalutáknak?

Az Ethereum társalapítója, Anthony Di Iorio a tervek szerint hamarosan eladja szoftverfejlesztő cégét, a Decentralt, és teljesen kilép a kriptovaluták világából. Vajon mi vihette rá a kriptók egykori legnagyobb támogatóját arra, hogy hátat fordítson a decentralizációnak?

Nem egy kriptográfus szeretnék lenni, hanem egy összetett problémákkal küzdő fickó” – jelentette ki Di Iorio, a profi marketingszakértő, aki 2014-ben segítette elindítani az Ethereum világszámítógép fejlesztését. Egykor még nagy rajongója volt a DeFi-k világának, most azonban úgy érzi, a kriptovaluták már túl nagy kockázattal járnak:

„Nem érzem magam biztonságban ezen a téren. – mondta – Ha komolyabb problémákra összpontosítanék, nagyobb biztonságban lennék.”

Di Iorio vállalata, a 2014-ben alapított Decentral a „diszruptív és decentralizált technológiák innovációs központjaként” nevezi magát, népszerűségét pedig nagyrészben a Jaxx Liberty nevezetű szoftvertárcájának köszönheti.

Ha a szükség megkívánja, hát legyen

Az Ethereum ma már egyik legismertebb arca, Vitalik Buterin programozóként, míg Gavin Wood és Charles Hoskinson technikai fejlesztőkként járultak hozzá az Ethereum fejlesztéséhez. Velük szemben, Di Iorio az ETH pénzügyi támogatója volt, melynek persze, mondanunk sem kell, meg lett a gyümölcse. A kriptovaluta az idei évben ugyanis egymás után döntötte a rekordokat, a cikk írásakor piaci kapitalizációja pedig már több mint 220 milliárd dollár. Ugyan az nem ismert, Di Iorio pontosan mekkora részesedésnek örvend, az viszont biztos, hogy egy pillanatig sem panaszkodhat, a társalapítót ugyanis a Forbes már 2018-ban is milliárdosként emlegette, amikor az ETH árfolyama a jelenleginél jóval alacsonyabban mozgott.

A Dogecoin társalapítója, Jackson Palmer a héten szó szerint a földbe döngölte a mémalapú kriptovalutát, Di Iorio ezzel szemben, távozását kicsit visszafogottabbra vette – végül is, csak annyiról van szó, hogy a kriptók egykori rajongója egyszerűen már másfelé kacsingat:

Szükség esetén beépíteném a kriptót, de nem sokszor. – jelentette ki Di Iorio a jövőbeni projektjeire utalva – Ez ugyanis csak egy kis része annak, amire a világnak valóban szüksége van.”

Ha valaki esetleg jobban a dolgok mögé nézne, ajánljuk figyelmébe Camila Russo, a Bloomberg volt újságírója ’The Infinite Machine – A Végtelen Gép’ című könyvét, amiben bővebben olvashatunk az Ethereum hihetetlen történetéről, valamint arról, Di Iorio miért hátrált meg az Ethereum fejlesztésétől és milyen céljai voltak a Decentral megalapításával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük