Európa felé kacsintgatnak a Gemini alapítói, a Winklevoss fivérek

A Winklevoss fivérek újabb projekten dolgoznak. Európára terjesztik ki a Gemini kriptotőzsde szolgáltatásait, így euróban és fontban is lehet majd kereskedni a kriptovalutákkal.

Kitörhet a koronavírus vagy lehet gazdasági válság is, úgy tűnik, hogy a Winklevoss testvérek megállíthatatlanok. A 38 éves amerikai ikrek sikerét kétséget kizáróan a 2014-ben alapított Gemini kriptotőzsde hozta el, amely szolgáltatásait folyamatosan bővíti. Először csak a legnépszerűbb kriptovalutákkal, a bitcoinnal, a bitcoin cash-el, az etherrel, a litecoinnal és a zcash-el kereskedtek. Két éve létrehozták saját stabilcoinjukat a gemini dollárt, melyet a tether hegemóniájának ellensúlyozására alkottak meg. Idén pedig kibővítették kínálatukat, így az orchid (OXT), a dai, chainlink és bat tokenek is elérhetőek a kriptotőzsdéjükön.

Cameron Winklevoss azt nyilatkozta, hogy az új kriptovaluták támogatása és listázása nem annyira vonzó számukra. Helyette inkább azt tervezik, hogy Európa felé nyitnak. „Ez egy nyilvánvaló lépés. Az elkövetkező hónapokban, amikor Európára és Ázsiára is kibővítjük szolgáltatásainkat, a kriptovaluta kereskedés már fontban és euróban is elérhető lesz.”

Hasznos lehet a szabályozókkal ápolt jó viszony

Úgy tűnik, hogy csak a szükséges engedélyekre van szükség és indulhat is a kriptotőzsde Európában. Cameron azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy már folyamatban van az engedély beszerzése, ami a fivérek számára nem lehet túl nagy probléma. A Gemini alapítói ugyanis kiváló viszont ápolnak a szabályozókkal és a hatóságokkal, ami egy üzlet terjeszkedéséhez bizony elengedhetetlen. A Gemini volt az első kriptovalutákkal foglalkozó vállalat, amely New York-ban megkapta az úgynevezett BitLicense-t. 2018-ban az ikrek kriptotőzsdéje volt az első, amely engedélyt kapott a zcash támogatására. Ugyanebben az évben a Gemini piacra dobta saját stabilcoinját a gemini dollárt (GUSD), amely felügyeletét zokszó nélkül biztosította a New York Állami Pénzügyi Szolgáltatások Osztálya (NYDFS). 

Tyler és Cameron Winklevoss-nak most viszont az európai szabályozókat kell meggyőzniük vállalkozásuk hitelességéről, ha a közepes méretű amerikai kriptovaluta tőzsdével az európai piacra akarnak betörni. Mivel már számos nagy kriptotőzsde, mint például a Binance, a Coinbase és a Kraken kínálja szolgáltatásait, a tér elég zsúfoltnak tűnik. Az ikrek azonban elszántak és optimisták még a koronavírus okozta válság ellenére is.

Cameron azt nyilatkozta: “A beszédtéma ugyanez volt nyolc évvel ezelőtt is, amikor beléptünk a bitcoinba és az első felezést megtapasztaltuk. A fiat rendszerek dinamikája viszont drasztikusan megváltozott. Más szavakkal élve a bitcoin még mindig biztonságos menedék vagy digitális arany lehet. Tehát arra számítok, hogy ez a négy év a legjobb négy év lesz.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük