Ezek a cégek nyertek a legtöbbet a koronavírus-járvánnyal

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

A koronavírus-pandémia rendkívüli mértékben sújtotta a vállalkozások nagy részét. Leginkább a légiközlekedést és a turizmust vágta padlóra a járvány, de szinte minden szektorban drasztikus visszaesésről lehetett hallani. Néhány nagyvállalat azonban iszonyatosat kaszált a vírus okozta válságban. Az egyik nem más, mint az amerikai e-kereskedelmi felület, az Amazon. A második negyedévben 2019 második negyedévéhez képest az Amazon bevétele csaknem 40%-kal, 89 milliárd dollárra nőtt, és megduplázódott a nyeresége is.
Az Amazon soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt, jelentette be csütörtökön kiadott közleményében Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.

Bővíteni tudta munkaerő-állományát az Amazon

Elemzők szerint az Amazon a világjárvány egyik legnagyobb győztese. A közlemény szerint a nettó profitja áprilistól júniusig 5,2 milliárd dollárra nőtt. Bezos azt írta, hogy “idén március óta több mint 175 ezer új munkahelyet teremtettünk, és ezek közül 125 ezer állást most alakítottunk át állandó munkahellyé.”  A cég állításai szerint 160%-kal tudták növelni a szállítási kapacitásukat a járvány idején. A vásárlási szokások megváltozása és a korlátozó intézkedések miatt emberek milliói kényszerültek arra, hogy online szerezzék be a mindennapi élethez szükséges termékeket. Mivel azóta sem sikerült megfékezni a járványt, Bezos továbbra is óriási kaszálhat a vírusnak hála. A harmadik negyedévre 2-5 milliárd dolláros haszonnal számol.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra üzleti eredményeit az Amazonon kívül a Facebook, a Google és az Apple is. Mindhárom cég a várakozásoknál jobb eredményekről számolt be. A Facebook 11%-os bevételnövekedés mellett megduplázta a nyereségét, közel 5,2 milliárd dollárt könyvelhetett el. A Google-nak, amely az Alphabet leányvállalata, csökkentek ugyan a bevételei, de a vártnál jobban zárta a negyedévet. Nettó nyeresége így is 6,96 milliárd dollár lett. Az Apple eredményeire sem volt látható hatással a járvány. Habár a telefonokat gyártó vállalat átmenetileg a világ több pontján bezárta üzleteit, eladásai mégsem csökkentek. A kaliforniai székhelyű óriásvállalat a második negyedévben 11%-kal, 59,7 milliárd dollárra növelte bevételeit, a vállalat részvényei a csütörtöki tőzsdezáráskor 400 dollárt értek.


  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.