Ezek a nagyvállalatok használtak kriptót és blokklánc technológiát 2021-ben

A Blockdata nemrég közzétett egy jelentést, amelyben a tavalyi évet vizsgálták a befektetők és a kriptovállalatok szempontjából. A “Blockchain & Crypto in 2021 – A review in data” című beszámolóból többek között az is kiderült, hogy mely nagyvállalatok használtak blokklánc technológiát, valamint kriptovalutákat a tavalyi évben.

A beszámoló ezekkel a szavakkal kezdődik:

“Micsoda elképesztő év. Sok szóval le lehetne írni, és egyben nehéz is szavakat találni rá.”

A jelentésből kiderül, hogy a kripto- és blokkláncvállalatok által 2021-ben felvett kockázati tőke több mint 21 milliárd dollár volt, ami az előző évi 3,6 milliárd dollárhoz képest óriási előrelépés. Érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi évben a legnagyobb befektető magasan a Coinbase Ventures volt.

A világ 100 legnagyobb bankjából 55, a világ 100 legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalatából pedig 36 fektetett be blokkláncvállalatokba. Ezek közé tartozik például az Alphabet (korábban Google), a Microsoft, a Samsung, az Intel, a PayPal, a Goldman Sachs, a Mastercard és a Visa is, csak hogy a legismertebbeket említsük.

Az SAP volt a legaktívabb vállalat a blokklánc technológia terén

Ezek az óriásvállalatok azonban nem egyszerűen csak blokkláncvállalatokba fektetnek be, mivel nagyon sokszor új termékeket is létrehoznak ezekkel az új technológiákkal. Jellemzően azonban ezek a termékek nem a fogyasztókat érintik, legtöbbször inkább back-end technológiák. A blokklánc projektek közül a legelterjedtebb egyértelműen a Hyperledger, amelyet az Ethereum követ, de a Quorum és a Corda szintén a legismertebbek közé tartoznak. A jelentés kiemelte, hogy a világ 100 legnagyobb vállalata közül 81 használ valamilyen módon blokkláncalapú eszközöket, és ezekből 65 aktívan fejleszti saját megoldásait e technológia felhasználásával.

A Blockdata egyébként összesen több mint 800 olyan vállalatról számolt be, amelyek blokklánc-megoldásokkal foglalkoznak. A legtöbb blokklánc technológiát használó vállalat összességében az SAP volt, amelyet szorosan követ az Alphabet, a Microsoft és az Accenture, de érdemes megemlíteni Coca Colá-t, az Alibabát, a Shell-t és a Tatát is.

nagyvállalatok kriptót blokklánc technológiát

Kriptovaluta és blokklánc technológia mint alternatíva

A Blockdata szerint a kriptoszektor azért tud ilyen mértékben növekedni, mert az emberek elkezdtek kényszert érezni arra, hogy alternatívákat keressenek a hagyományos megoldások helyett. Például a mostani inflációs adatok az Egyesült Államokban és Európában is valóban valami teljesen új jelenségnek számítanak az elmúlt évtizedekhez képest. Egyszerűbben fogalmazva: az új problémák új megoldásokat igényelnek.

Egyébként a világ lakosságának mintegy 20%-a él olyan országokban, ahol az infláció kétszámjegyű, mégis a kriptovaluták bevezetése ezekben az országokban gyakran még gyerekcipőben (sem) jár. Világszerte összesen már 300 millió felhasználója van a különböző kriptovalutáknak, a Blockdata szerint pedig az emberek kezdik észrevenni, hogy egy új, kriptovalutákon alapuló pénzügyi rendszer egy sokkal hatékonyabb alternatívája lehet a jelenlegi fiat pénzrendszernek.