A Facebook már megint a szólásszabadság ellen tette le a voksát

A thai uralkodót kritizálták és a demokráciáért harcoltak egy Facebook csoport tagjai Thaiföldön. A Facebook le is tiltotta őket azonnal.

Nehezen találják a Facebooknál az arany középutat

Thaiföldön komolyan veszik az uralkodót ért sérelmeket: akár 15 év börtönbüntetést is kaphat az, aki rágalmazza a thai királyt. Valószínűleg ettől (és a napi potenciálisan több ezer dolláros büntetéstől) ijedt meg a Facebook is – miután ugyanis a thai digitális gazdaság és társadalomért felelős minisztériuma egy királyellenes csoport letiltását kérte az oldalon, a közösségi médiaóriás azonnal engedelmeskedett is.

A csoport, amit Royalist Marketplace néven hozott létre egy jelenleg Japánban élő egyetemi tanár, Pavin Chachavalpongpun, április óta gyűjti egy helyre a demokráciáért harcoló embereket. Mára pedig nem is egy kis csoportról van szó – több, mint 1 millió tagot számláltak blokkolásukkor.

A csoportunk a demokratizálás folyamatának része, a szabad véleménynyilvánítás helye. A Facebook a döntésével az autoriter rezsimmel működik együtt, hogy akadályozza a demokráciát és erősítse az tekintélyuralmat Thaiföldön,” mondta a csoport vezetője a Reutersnek adott interjújában.

A Facebook már megint a szólásszabadság ellen szavazott

A társadalmi felelősség és a Facebook esete

És persze, a kérdés nem fekete-fehér: a Facebook nehezen hozhat tökéletes döntést megosztó kérdésekben. Az oldal hivatalos PR álláspontja is mindig az aranyközépút keresése volt: Zuckerbergék célja, papíron, mindig is az volt, hogy egyensúlyozzanak a gyűlöletbeszéd visszaszorítása és a helyi törvények betartása, illetve a másik oldalon az emberi jogokat sértő cenzúra között.

A probléma igazából csak az, hogy ez a gyakorlatban ritkán valósul így megvalamilyen furcsa okból kifolyólag ugyanis a Facebooknál szeretnek olyan döntéseket hozni, amik politikailag nem hozzák kellemetlen helyzetbe őket. A legtöbb esetben inkább próbálnak a helyi kormány előírásainak és politikai állásfoglalásának megfelelni, amivel nem is mindig lenne probléma, csak néha maga a helyi kormány az, ami veszélyezteti az emberi jogokat; a Facebook pedig segíti őket ebben. Így segítette például akkor is, amikor Mianmarban a Facebookon terjesztett gyűlöletbeszéd is hozzájárult a rohingya népírtáshoz – amit maga a Facebook is bevallott.

A Facebook a Verge-nek most ezt nyilatkozta a thai tiltásról:

„Gondos vizsgálat után a Facebook úgy határozott, hogy kénytelen korlátoznia a hozzáférést ahhoz a tartalomhoz, amit a thai kormány illegálisnak nyilvánított. Az ilyen kérések mindig nagyon súlyosak, és ellentmondanak a nemzetközi emberei jogoknak, illetve csökkentik az emberek lehetőségét, hogy kifejezzék önmagukat. Azért dolgozunk, hogy megvédjük az internethasználók jogait, és már készülünk arra, hogy jogi útra tereljük ezt a kérést. A mértéktelen kormányzati döntéseket a mi lehetőségeinket is aláássák, hogy megbízhatóan fektessünk be Thaiföldön: hogy fenntartsunk egy irodát, megvédjük alkalmazottjainkat, és segítsük azokat a vállalkozásokat, amik a Facebookra támaszkodnak.”

Szép szavak, a jogi útra terelés (ha valóban megtörténik) pedig még jelenthet változásokat. Addig azonban talán a Facebook ezt is bevallhatná lassan: csak addig számítanak az emberi jogok, amíg azok a Facebooknak nem okoznak problémát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük