Felfegyverezné a Holdat az Egyesült Államok

Ahogy az emberi történelem során megtapasztalhattuk földön, vízen és levegőben egyaránt, úgy a 21. század hajnalára kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a digitális tér és a világűr felfegyverzése sem várathat magára.

Júliusban Dmitrij Rogozin, a Roszkozmosz főigazgatója azért utasította vissza Oroszország csatlakozását az Egyesült Államok új űrkutatási kezdeményezéshez, nevezetesen holdbázisok építéséhez, mert szerinte az USA “kivonul a kölcsönös támogatás és együttműködés elvein” alapuló megállapodásokból. Ezzel az orosz döntéshozó gyaníthatóan a Nyitott Égbolt szerződésből való várható amerikai kilépésére és az INF-szerződés 2018-as felmondására utalt.

Az oroszok az utóbbi amerikai lépésre a ‘Vénusz kolonizálásával’ reagáltak kijelentve, hogy a bolygó orosz felségterület. Közben az Egyesült Államok továbbra is blokkolja azt a kínai-orosz kezdeményezést, ami az 1967-es Világűr egyezmény megerősítését szolgálja, ami tiltja a világűr hadászati célokra való hasznosítását.

Vissza a Holdra

Szeptember 22-én a NASA egy memorandumot írt alá az amerikai védelmi minisztériummal (Ministry of Defense – DOD), ami többek között a NASA Artemisz-programjának megerősítését szolgálja. Az Artemisz-program felügyeli az Egyesült Államok holdraszállási misszióját, beleértve az égitest dél sarkán telepítendő Artemisz Alapbázis felépítését. A bázis lehet az előfutára egy Marson felhúzandó bázisnak is. “Fél évszázados tapasztalatokra és felkészülésre építve a cél, hogy robusztus emberi-robot jelenlétet teremtsen a Holdon és környékén” – írja a NASA. Az Artemisz magában foglal egy kilövőrendszert és az Orion űrsiklót. Ezek a műveletek lehetővé teszik az “Egyesült Államokban jegyzett kereskedelmi társaságoknak és a nemzetközi partnereknek, hogy hozzájáruljanak a Hold feltárásához és fejlesztéséhez.”

A nemzetközi partnerek között jelenleg Kanada, Japán és az EU található és hamarosan az is nyilvánvalóvá válhat, hogy a nyugat-orientált exkluzivitás mellett a halálos eszközök telepítése a Holdra szintúgy komoly veszélyt jelenthet a nemzetközi békére.

Az emberi holdra szállást lehetővé tevő rendszer (HLS) fejlesztésére vonatkozó megállapodásokat a Blue Origin, a Dynetics (Leidos) és a SpaceX cégek kaptak. A HLS-t projektet erősíti még a Draper, Lockheed Martin és Northrop Grumman is, amik különféle kapcsolódó projektek kivitelézésre kiírt tenderek nyertesei. Ilyen a repüléstechnika, navigáció és a szoftverek biztosítása, holdjárók fejlesztése, személyzeti kabin fejlesztése űrhajósok számára, illetve a rakományok, beleértve az űreszközök és az élelmiszerek helybe juttatása.

A legutóbbi NASA-DOD memorandum egyben konkrét javaslatot is tartalmat a holdbázisra, és kimondja, hogy a NASA és a sebtiben nemrég független szervezetté nyilvánított Space Force (az amerikai hadsereg űrhadosztálya) tovább mélyíti “együttműködését az űrhajózás, az űrbeli műveletek és az űrkutatás terén, amelyek mind hozzájárulnak a felek különálló és közös polgári és védelmi törekvéseihez” – az utóbbira vonatkozó információk titkosak. A Space Force fogja ellátni a NASA védelmét “a katonai űrrendszer és a doktrína fejlesztést, valamint az űrbéli egységek rendelkezésre bocsátását”.

A Space Force alapmissziója, hogy “biztosítja az űr békés használatát mindenki számára, aki az univerzum megértésének bővítésére törekszik, azáltal, hogy szervezi, kiképzi és felszereli az űr haderőket az Egyesült Államok és szövetséges érdekeinek védelmében”. Itt a béke szó annyit jelent magyarba ültetve, hogy az amerikai dominanciát a világűrben a kereskedelmi riválisokkal, mint például Kínával, Indiával és Oroszországgal szemben a Space Force fogja garantálni még annak ellenére is, hogy az idegen égitestek és a világűr demilitarizált övezetnek számít.

A Space Force pedig már meg is kapta első komolyabb misszióját szeptemberben miután egységeket telepített a katari Al Udeid légitámaszpontra, ahonnan egyik fő feladata az iráni rakétaprogram fenyegetés semlegesítése, illetve ellenséges műholdak zavarása, hackje és ellehetetlenítése lesz.

Kapcsolódó:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük