Hiperszonikus fegyver vagy űrjármű – mit rejteget Kína?

“Nem rakéta volt, hanem űrjármű” – mondta Zhao Lijian, a miniszeri tárca szóvivője újságíróknak a pekingi sajtótájékoztatón, miután a Financial Times által nyilvánosságra hozott jelentésekről kérdezték.

A Financial Times ugyanis azt állította, hogy Kína hiperszonikus rakéta fegyvert tesztelt az űrben. Hétfőn, a kínai külügyminisztérium cáfolta a világhírű hírlap ezen állítását, írja a CGTN állami média.

A külügyminisztérium egyben azt is közölte, hogy a tesztre még júliusban került sor, nem augusztusban, ahogyan arról a Financial Times beszámolt. Lijian, a miniszteri tárca szóvivője közölte, hogy ez egy űrjármű újrafelhasználhatósági technológiájának rutin tesztje volt, hozzátéve, hogy ennek jelentősége az , hogy „olcsó és kényelmes űrutazási módszert tudjanak nyújtani az emberek számára.”

Lijan megjegyzései viszont rendkívül hiányosak, mivel nem írta le, hogy milyen típusú űrjárműről van szó. A világ nemrég megtudta, hogy Kína “elképesztő fejlődést ért el a hiperszonikus fegyverek terén, és sokkal fejlettebb, mint azt az amerikai tisztviselők gondolták” – mondta néhány anonim forrás.

Augusztusban a kínai hadsereg rakétát indított, amely egy hiperszonikus siklójárművet katapultált alacsony Föld körüli pályára. Körbe repülte a földet, mielőtt célt tévesztett mindössze 24 mérfölddel.

Az Egyesült Államok sem hagyta szó nélkül a történteket. John Kirby, a Védelmi Minisztérium sajtótitkára elmondta, hogy a Pentagon nagy kihívónak tartja Kínát, mivel mindkét ország versenyt folytat a hiperszonikus fegyverek kifejlesztésében. Ezek a hiperszonikus fegyverek sokkal gyorsabban repülnek, mint a hang.

Válaszként, Kína szóvivője, Loi Pengyu szerint azonban Peking nem érdekelt, hogy fegyverkezési versenyt vívjon más országokkal.

A legújabb teszt rengeteg kérdést vet fel Kína gyors katonai modernizációjával kapcsolatban, amely legyőzi az Egyesült Államokat a hiperszonikus fegyverkezési versenyben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük