Inverz Cramer ETF-et bocsátott ki egy amerikai tanácsadó cég

Jim Cramer a pocsék pénzügyi tanácsai miatt vált hírhedtté a közösségi médiában.

Megosztó guru

Cramer a CNBC nevű amerikai tv csatornán futó Mad Money című műsornak köszönheti a hírnevét. A sorozat azzal a céllal indult, hogy segítsen a kezdő befektetőknek eligazodni a pénzügyi világban. Cramer a 2005 óta futó sorozatnak hála az évek során az egyik legnépszerűbb TV-s pénzügyi guruvá vált az Egyesült Államokban.

Noha a műsor még mindig rendkívül népszerű a nézők körében, Cramer a közösségi médiában már korántsem örvend ilyen pozitív megítélésnek. A közösségi platformokon inkább a híres felsülései miatt tartják nyilván. Hiszen a “guru”-nál még egy aranyhal is képes jobb pénzügyi tanácsokat adni.

Híres bakik

Jim Cramer többször is beletrafált már…csak általában mindig az ellenkezőjébe. Például 2008-ban napokkal a Bear Stearns befektetési bank összeomlása előtt arra biztatta a nézőket, hogy hagyják bent a cégben a pénzüket.

2020-ban aztán nagy elánnak győzködte az embereket, hogy mindenképpen szálljanak be az általa “csodálatos hetes”-nek elkeresztelt cégekbe. Ezek a következők voltak: a Tesla, a PayPal, a Square, a Roku, a Zoom Video Communications, a Peloton, és a Netflix. Cramer mindenkit arra buzdított, hogy a cégek teljesítményét figyelmen kívül hagyva használjon ki minden árzuhanást arra, hogy bevásároljon a részvényekből. Azóta mindegyik cég értéke a töredékére esett vissza, csak a Tesla tudott nyereséget termelni.

A pénzügyes mém

Nem csoda, hogy Cramer figuráját előszeretettel használják a mémgyárak. A lelkes, de mindig rossz tanácsot adó figura egy valóságos aranybánya. A közösségi médiában 2021-re Cramer annyira hírhedté vált, hogy még egy külön Twitter fiókot is létrehoztak a nevében. A @CramerTracker-nek mára már több mint 150 000 követője van. Itt nyomon követhetik a “guru” összes pénzügyi tanácsát, hogy aztán annak pont az ellenkezőjét tehessék a befektetők.

Inverz Cramer ETF

A nagy pénzügyi tanácsadó cégek egyike, a Tuttle Capital Management, megtalálta a módját, hogy kiaknázza Cramer “tehetségét”. A cég két tőzsdei kereskedési alapot (ETF) hoz majd létre, amelyek a guru tanácsait alapján működnek majd. A trükk azonban az, hogy az esetek túlnyomó részében az alap kezelői pont Cramer javaslatainak az ellenkezőjét teszik majd.

Az ötlet Matthew Tuttle, a tanácsadó cég vezérigazgatójának a fejéből pattant ki. A cég már be is adta a szükséges papírokat a Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez. Az inverz Cramer ETF-et shortolásra, míg a Long Cramer ETF-et long pozíciókhoz használják majd.