Itt a pénztárcabarát űrturizmus – közelbe kerül a távol

Az űrturizmus gondolata az utóbbi években rendkívül nagy teret nyert magának, s ezáltal az érdeklődők száma is jócskán megugrott. Azonban ahhoz, hogy egy röpke időre magunk mögött tudhassuk hőn szeretett bolygónkat, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk. Legalábbis eddig ez volt a helyzet, csakhogy ez rövidesen megváltozni látszik. 

A Space Perspective fantázianévre keresztelt vállalat azt tűzte ki elsődleges céljául, hogy megfizethető áron repítse utasait a csillagok közé. Ezzel az elhatározásával pedig olyan nevek konkurensévé vált, mint a Jeff Bezos nevéhez köthető Blue Origin vagy Richard Branson Virgin Galactic projektje. A mérvadó különbség köztük viszont az, hogy míg a két üzletember által megálmodott űrutazás igazán borsos, addig a szóban forgó cég “olcsón” kínálja szolgáltatását.

Egy beszámoló szerint a Space Perspective előállított és le is tesztelt egy nyolc személyes kapszulát, amely luxus körülmények között szállítaná a kirándulni vágyókat. A kapszula a Spaceship Neptune (Neptunusz űrhajó) nevet kapta, s egy óriási hidrogénnel töltött léggömb emeli az ég felé. A kapszula hátradönthető székekkel rendelkezik, illetve körös körül ablakok biztosítják a lélegzetelállító kilátást. Emellett, ha valaki esetleg megszomjazna, frissítőket felszolgáló bár is helyet kapott a hajó fedélzetén.

Spaceship Neptune

Egyre bővülő választékot szolgáltat az űrturizmus

Azonban, most jön a bökkenő. Az űrhajó csupán 20 mérföld (32 km) magasságba képes majd feljutni a jelentés szerint.

A Blue Origin és a Virgin Galactic ígéreteik szerint a súlytalanság állapotát is megadják utasaiknak, akik ezáltal szabadon lebeghetnek a kapszulában. A Space Perspective viszont semmi ehhez hasonlót nem kínál. Ezzel szemben, a vállalat egy jóval hosszabb űrutazásra invitálja a világűr szerelmeseit. Az egész utazás hossza körülbelül 6 órát fog majd felölelni, amely a Blue Origin 10 percéhez képest egy egész örökkévalóságnak tűnhet.

A 6 órából 2-2 órát vesz majd igénybe a felemelkedés és a leszállás, így az utazók 2 teljes órát tölthetnek majd az űrben.

Az űrhajóra szóló jegy a becslések szerint 125 000 dollárba fog majd kerülni, míg a Virgin Galactic-re 450 000 dollárért lehet beugrót váltani.

A Spaceship Neptune már megkezdte a jegyek árusítását és az első űrjárat 2024-ben fog útjára indulni. Arra az évre pedig már az összes tikett el is kelt, szóval jobb sietni, ha valaki 2025-ben szeretne a felhők fölé emelkedni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük