Itt az újabb járvány: arcfelismerés az iskolától a metróig

A nagy testvér mindent lát, mindent ellenőriz. Megfigyeli az állampolgárokat, rögzíti a biometrikus adataikat. Mintha a város különböző pontjain elhelyezett több ezer kamera nem lenne elég, számos ország és helyi közigazgatás egyre inkább az arcfelismerésen alapuló eszközökre támaszkodik, hogy kiterjessze a terület megfigyelésének formáit.

A világjárvány miatti biztonságra ürügyként hivatkozva egyre több helyen helyeznek az államok, városok üzembe arcfelismerő eszközöket. A megfigyelés mellett döntő illetékesek még attól sem riadnak vissza, hogy kiskorúakat ellenőrizzenek nap, mint nap.

Nemrég látott napvilágot a hír, hogy Skóciában már kilenc iskola rendelkezik arcfelismerésre szolgáló eszközökkel, hogy így ellenőrizze melyik gyerek nem fizetett az iskolai menzáért, illetve magát a fizetést is ezen a keresztül oldják meg készpénz és bankkártya használata nélkül. A közigazgatás szerint ez egy rendkívül hatékony megoldás, mind a fizetés, mind pedig az ellenőrzés tekintetében.

A rendszeren keresztül szerzett adatok az iskola szerverein maradnak, majd a hatályos irányelveknek megfelelően törlésre kerülnek, amikor a gyermek befejezi az iskolát és elhagyja az intézményt. A meglepő az egészben az, hogy a szülők 97%-a üdvözölte a döntést, miszerint a gyerekét az iskola folyosóin rendszeresen megfigyelik.

A Skócia délnyugati részén fekvő North Ayrshire iskoláinak választása azonnali kritikát váltott ki. Az Egyesült Királyságban a Big Brother Watch szóvivője kifejtette, hogy a biometrikus személyazonosság ellenőrzést olyan szolgáltatások esetében is használják, ahol igazából nincs is rá szükség. David Swanston, a technológiát telepítő CRB Cunninghams cég ügyvezető igazgatója viszont azzal érvelt, hogy az arcfelismerés öt másodpercre csökkentette az egy tanulóra jutó átlagos menzafizetési időt. Olyannyira, hogy a 2020-as első kísérleti projektek után jelenleg 65 iskola vár arra, hogy ugyanezt a rendszert bevezessék.

Kína szintjére juthatunk?

Habár meglepő lehet ezen technológiák iskolában történő alkalmazása, nem Skócia az első, ahol az arcfelismerést bevezették. Az Egyesült Államokban az elmúlt években már számos intézmény megtette ezt biztonsági okokra hivatkozva. Franciaországban is bepróbálkoztak a technológia használatával, de végül akkora közfelháborodást váltott ki az ötlet, hogy a megvalósításból nem lett semmi. Az iskolákon kívül azonban több száz projekt működik már. Európában és a nyugati világ nagy részében még nem tartunk Kína szintjén. Ott ugyanis a technológia értékes fegyver a rezsim és a hatalmon lévők kezében, olyannyira, hogy még az útkereszteződésekben is használják, hogy megszégyenítsék azokat, akik a piros lámpánál áthaladnak, és egy óriási kijelzőn mutogassák fotóikat és bizalmas adataikat az utcán arra járó embereknek.

Néhány nappal ezelőtt jelent meg a hír, hogy több mint 240 moszkvai metróállomáson arcfelismerő rendszereket telepítettek Face Pay néven, a vonatokra szállás részeként. Viszlát papír, okostelefon és pénz, mert ha már összekötötted a fényképedet, bankkártyádat a metróbérlet alkalmazással, csak a kamerába kell nézned, hogy kinyisd a sorompókat. A bejelentést tevő Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester örömét és a város hatóságai által várt gyorsabb utasforgalmat ellensúlyozzák az aktivisták félelmei a “népességszabályozás felé tett veszélyes új lépéstől”.

“Teljes átláthatóságra van szükségünk az alkalmazás működésével kapcsolatban, hogy elkerüljük azt, hogy olyan tekintélyelvű országok nyomdokaiba lépjünk, mint Kína” – mondta Sztanyiszlav Shakirov, a Roskomsvoboda, a digitális jogok és az információszabadság védelmével foglalkozó szervezet alapítója. Ami aggasztó, az az összegyűjtött adatok lehetséges felhasználása és mennyisége, amelyeket a hatóságok szerint a belügyminisztérium ellenőrzése alatt álló központokban fognak tárolni.

Október elején az Európai Parlament első ízben hagyott jóvá egy állásfoglalást, amely a közterületeken történő biometrikus videokamerás megfigyelés állandó tilalmáról szól, a magánélet és az emberi méltóság tiszteletben tartásának biztosítása és a diszkriminatív gyakorlatok elkerülése mellett. Végül ennek a tilalomnak köszönhetően az olaszországi Como, Udine, Torino és Pescara városának le kellett tenni az arcfelismerő rendszer használatáról, pedig már minden készen állt arra, hogy a város főbb pontjain ellenőrizzék az ott járókelő állampolgárokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük