Káosz a téli olimpián, Kínát az emberi jogok megsértésével vádolják

A 2022-es pekingi olimpián megállás nélkül érkeznek a panaszok. Többen a borzalmas körülményekre, a szörnyű ételekre, mások a kínai koronavírus zéró toleranciára és a karanténhotelekre panaszkodnak. Finnország azt állította, hogy a COVID elkülönítő létesítmények sértik az emberi jogokat. 

Az idei pekingi téli olimpiai játékok már egy jó ideje beszédtéma az ujgur kényszermunkatábor, a diplomáciai gondok, valamint az ellenőrzött tranzakciókat biztosító digitális jüan miatt. Most viszont újabb kritika lavina indult el az alig 4 napja elstartolt eseményen. Ha a házigazdával szembeni nemzetközi ellenszenv volt a téli olimpia bevezetője, akkor most, hogy a játékok megkezdődtek, a szervezési káosz járja be a világsajtó minden szegletét.

Múlt vasárnap több ország csapata bírálta Kínát. A svédek a rendkívüli hideggel kapcsolatban voltak dühösek, az oroszok és a lengyelek a karanténszállók miatt panaszkodtak, a németek pedig a nekik felkínált ételek miatt akadtak ki. A bosszús sportolókhoz csatlakoztak a finnek is, akik szerint az egyik jégkorongozójukat a koronavírus mánia miatt embertelen körülmények között elszigetelve tartották. A finn csapat állítja Kína emberi jogokat sért a beteges COVID tesztelésével és a feltételezett pozitív esetek elzárásával.

Brutális hidegben versenyeznek

A svédek aggodalmát nagy reménységük, Frida Karlsson szolgáltatta, aki remegve az összeomlás szélén állt, miután szombat este ötödik lett a Zhangjiakou-hegységben rendezett 15 kilométeres síatlonon. Mivel a hőmérséklet a jelentések szerint mínusz 24 fok alá esett, Anders Bystroem, a svéd csapatfőnök vasárnap azt fontolgatta, hogy a szervezőkhöz fordul és kéri, hogy a sportolók biztonsága érdekében a nap korábbi szakaszában rendezzék meg a versenyeket.

A Nemzetközi Síszövetség (FIS) szabályaira hivatkozva, amelyek a minimális versenyhőmérsékletet mínusz 20 fokban határozzák meg, így nyilatkozott: “Megvannak a hideghatárok, nincs mit mondani. Nem tudom, hogy mérik-e a szél hatását is. Ha a FIS azt mondja, hogy -17 fok van és szeles, és a széllel együtt -35 fok van, akkor mit csinálsz?”

“A női síatlon verseny délután 4-kor kezdődött, és Frida Karlssont teljesen tönkretette a hideg. Nem jó, hogy a sprint még később kezdődik. Beszéltünk a csapatban arról, hogy ha lehetséges, napközben kérvényezzük (hogy korábban versenyezhessünk).”

Bár sokat emlegették a Pekingtől 200 kilométerre északra fekvő lejtőkön a műhavat, az időjárás kemény volt. Brutális mínusz 40 fokos körülményekről és hatalmas szélről számoltak be a múlt héten.

Kína COVID-mániája az olimpián is jelen van

A legsúlyosabb panaszok a koronavírus tesztre pozitív esetek és a közeli kontaktok elkülönítő létesítményeiben uralkodó körülményekre vonatkoztak.

A játékok több mint 350 résztvevője, köztük több tucatnyi sportoló tesztje volt eddig pozitív január 23. óta, és látszólag mindenféle következetesség nélkül zárnak karanténba sportolókat, akiknek a szabadulást megelőzően két negatív tesztet kell 24 óra különbséggel produkálni. Egyes sportolók az olimpiai faluban várhatják ki az elkülönítést, másokat szigorúbb karanténszállodákba visznek.

Egy esetben Jukka Jalonen, a finn férfi jégkorong-válogatott edzője azzal vádolta Kínát, hogy nem tartja tiszteletben az egyik játékos emberi jogait, mondván, hogy Marko Anttilát ok nélkül tartották elkülönítve. Anttila tesztje 18 nappal ezelőtt pozitív lett, de azóta többször is negatív eredményt produkált, csakhogy Kínába érkezésekor pozitív lett ismét.

Jalonen elmondta: “Egy hétig a játékosokkal és az edzői stábbal volt, és senki nem kapta el tőle a fertőzést. Tudjuk, hogy teljesen egészséges és készen áll az indulásra, és ezért gondoljuk, hogy Kína nem fogja tiszteletben tartani az emberi jogait. Orvosi szempontból tudjuk, hogy egy ilyen ember már nem fertőző. Ezek az izolációs döntések nem orvosi vagy tudományos alapokon nyugszanak, sokkal inkább kulturális és politikai döntések.”

A karanténszállodában uralkodó körülményeket kritizálva Valeria Vasnetsova orosz biatlonversenyző így nyilatkozott lesoványodva: “Nagyon sápadt vagyok, és hatalmas fekete karikák vannak a szemem körül. Azt akarom, hogy ennek az egésznek vége legyen. Minden nap sírok. Miért van ez a hozzáállás velünk, sportolókkal szemben?”

Egy lyukba zárják be a sportolókat

Dirk Schimmelpfennig, a német csapat vezetője szintén kifogásolta a sportolói számára elfogadhatatlan körülményeket, mondván, hogy az elkülönítő szobák túl kicsik, nem elég higiénikusak, az ételek rosszak.

Hasonlóan kemény megjegyzéseket tett a lengyel rövidpályás gyorskorcsolyázó Natalia Maliszewska is, akit szombaton rövid időre elengedtek 500 méteren, miután a tesztje negatív lett, majd órákkal később, a pozitív eredményt követően a rajt előtt ismét közölték vele, hogy karanténba kell vonulnia. Így nyilatkozott: “Valami meghalt bennem szombaton. Addig sírok, amíg nem lesz több könnyem. Ezt már nem tudom megérteni. Nem hiszek többé semmilyen tesztben, semmilyen olimpiában. Számomra ez egy nagy vicc, remélem, hogy bárki is irányítja ezt, jól szórakozik.”

“A mentőautóban ültem. Hajnali 3 óra volt. Sírtam, mint az őrült, mert nem tudtam, mi történik. Egyáltalán nem éreztem magam biztonságban” – mondta a 26 éves lány. “Éjfélkor azt mondták, hogy kimehetek, öt perccel később pedig azt, hogy nem. Azt mondták nekem, hogy annyi politikai dolog van itt, amit nem fogsz megérteni. Ez Kína.”

Azt se tudni, mennyi ember van izolálva

Jelenleg 387 ember van Covid-elkülönítőbe, bár ebbe a számba beletartoznak a csapatok tagjai és a sajtó munkatársai is. A magánzárkában lévő versenyzők pontos száma nem tisztázott, de feltételezhetően több tucatnyira tehető.

Vincent Zhou, egy amerikai műkorcsolyázó és éremreménység a hétfőn pozitív tesztet kapott sportolók között volt, akit elkülönítőbe vittek. Sabine Schöffmann osztrák snowboardos szintén pozitív lett.

Kína minden nap PCR-tesztet végeztet a versenyzőkkel, ugyanakkor a WHO óva int attól, hogy a PCR-teszteket használják az elkülönítési időszakok meghatározására, mivel az nagyon érzékeny és még hetekkel a fertőzés után is pozitív lehet, hiszen a vírus nyomai a szervezetükben maradnak.

A NOB sportigazgatója, Kit McConnell hétfőn azt mondta, hogy a sportolók elszigetelése a legfontosabb feladat. Hozzátette, hogy a NOB telefonbeszélgetést folytatott a játékokon képviselt országok olimpiai tisztviselőivel, hogy megértsék a sportolók problémáit. A Bizottság közleménye szerint: “Együtt érzünk minden olyan sportolóval, aki a COVID-19 fertőzés miatt nem tud versenyezni. A protokollokat azért hoztuk létre, hogy mindenki számára biztonságos olimpiai játékokat biztosítsunk”.

“Az elszigetelt sportolók továbbra is abszolút fókuszban vannak. Kollektív felelősségünk, hogy támogassuk ezeket a sportolókat” – mondta McConnell a sajtótájékoztatón. “Ez senkinek sem könnyű helyzet. Teljes mértékben megértjük. Még mindig vannak olyan egyéni körülmények, amelyek kihívást jelentenek.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság sablon szövege viszont nem nyugtatja meg a sportolókat, akik évekig készülnek a játékokra, kőkeményen edzenek, és hülyét csinálnak belőlük azzal, hogy az egyik nap pozitív, a másik nap negatív, majd újra pozitív tesztekkel zárják el őket a versenyzés lehetőségétől. Az viszont még csak véletlenül sem fordul meg a szervezők fejében, hogy a tesztek esetleg nem megfelelőek. Egy nyomorult teszten múlnak sportolói karrierek, de a lényeg az, hogy ne legyen senki koronavírusos.