Kaotikus helyzet alakult ki a szomszédos Szlovéniában

Könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, miután a kötelező COVID-19 védettségi igazolás miatt felháborodott több ezer tüntető megpróbált elzárni egy főutat.

A szlovén kormány szeptember közepén szinte minden üzletben, szolgáltatóhelyen és munkahelyen kötelezővé tette a COVID-19 igazolást, mivel az országnak Európában az egyik legsúlyosabb egy főre jutó koronavírusfertőzéssel kellett szembenéznie. Az intézkedések sokakat feldühítettek, és szerdán már a harmadik nagyobb tüntetés volt a korlátozások ellen.

Hatalmas tömeg gyűlt össze a ljubljanai parlament előtti Köztársaság téren, hogy a kötelező vakcina vagy tesztigazolás eltörlését, valamint a kormány lemondását követelje. A rendőrség mintegy 10 000 főre becsülte az engedély nélküli tüntetés résztvevőinek számát, míg a szervezők ragaszkodtak ahhoz, hogy a létszám ennek tízszerese volt. Mivel mostanság a mainstream média és a hatóságok szeretik az efféle tüntetéseket elbagatellizálni, a megmozdulók számáról pedig direkt hamis információt adni, így csak azok tudhatják pontosan hány ember vonult az utcára, akik személyesen jelen voltak.

Mivel a parlamentet a rohamrendőrök körülvették, az emberek a külváros felé vonultak, miközben egy rendőrségi helikopter körözött felettük.

A rendőrség közbelépett, amikor a menet elérte a ljubljanai körgyűrűt, és megpróbálta elzárni azt, vízágyúval oszlatták a tömeget, és könnygázt is bevetettek. Ezután a menet irányt változtatott, a tüntetők visszatértek a Köztársaság térre. A résztvevők dühösek voltak néhány helyi médiumra is a járvány alatti tudósításuk miatt.

A Kanal A és a POP TV kereskedelmi műsorszolgáltatók stábjai elmondták, hogy az emberek tárgyakat dobáltak az újságírók felé és leköpték őket. A Szlovén Sajtóügynökség (STA) szerint a stábot kísérő biztonsági őr könnyebben megsérült. Ezután ismét előkerült a vízágyú, mivel a felháborodott tüntetők az RTV Slovenija közszolgálati televízió székháza elé próbáltak vonulni.

A tüntetésre ugyanazon a napon került sor, amikor Szlovénia bejelentette a Johnson & Johnson Janssen oltóanyagának ideiglenes felfüggesztését, miután egy 20 éves nő életét vesztette, aki két héttel az oltás beadását követően trombózist, majd agyvérzést kapott. Az áldozat édesapja is részt vett a tüntetésen, és beszédet mondott a tömegnek.

Janez Jansa szlovén miniszterelnök a Twitteren elítélte a megmozdulást, hangsúlyozva, hogy a támadásoknak, fenyegetéseknek és a COVID-19 szabályok megsértésének semmi köze a gyülekezéshez való alkotmányos joghoz. A miniszterelnök a belügyminisztériumot is sürgette, hogy lépjen közbe, mivel szerinte a rendőrség képtelen volt megfékezni a tüntetéseket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük