Két maszkot kell viselni egyszerre a koronavírus ellen

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) kutatói bejelentették, hogy egyetlen maszk viselése nem véd meg a koronavírussal szemben, ezért azt javasolták, hogy az amerikaiak két maszkot, egy szövetmaszkot és felette egy orvosi maszkot is viseljenek, hogy lassítsák a COVID-19 terjedését.

Az intézet szerdán tette közzé annak a laboratóriumi kísérletnek az eredményét, amelyben két mesterséges fejet 180 centiméter távolságra helyeztek el egymástól, és azt vizsgálták, hogy az egyikük köhögésekor a másik mennyi koronavírus-nagyságú részecskét lélegzett be. A központ szakemberei megállapították, hogy ha csak egy maszkot használunk, akkor az csak 40%-át gátolja meg a levegőben terjedő koronavírus részecskéknek. Ha viszont az orvosi maszkon kívül még egy textilből készült maszkot is felveszünk, akkor a két maszk együttesen a részecskék már 80%-át állítja meg. Ha pedig mindkét személyen két-két maszk van, akkor több mint 95%-os a hatékonyság.

A járványügyi központ azt külön kiemelte, hogy rendkívül fontos a maszkok helyes felhelyezése, hiszen ha a maszk mellett a levegő beáramlik, akkor semmi értelme a használatának.

Ennek eredményeként a CDC arra kéri az amerikai állampolgárokat, hogy gondoskodjanak arról, hogy a maszkok szorosan illeszkedjenek az arcukra, és amennyiben lehetséges viseljenek belőle kettőt. Az intézet a két orvosi maszk vagy egyetlen FFP2-es maszk használatát egyáltalán nem ajánlja, míg Németországban és Ausztriában csak FFP2-es maszkkal lehet közlekedni.

Dr. Anthony Fauci, az Egyesült Államok Fertőzőbetegségek Nemzeti Intézetének igazgatója egy hete még azt mondta, hogy nincs olyan adat, amely arra utalna, hogy a kettős maszkviselés hasznos lenne. De hát ez ugye egy hete volt, most már más szelek fújnak. A WHO a járvány kezdetén azt állította, hogy nem kell maszk, most viszont már minden alkalommal kiemeli a maszk használatának fontosságát.

Tavaly még elég volt egyetlen szövet vagy sebészmaszk. Aztán jöttek az FFP2-es maszkok, most már két maszknál járunk. Ha ez így megy tovább nemsokára így fogunk kinézni… ha meg nem fulladunk:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük