Kína menedékeszköznek nyilvánította a Bitcoint

A legfrissebb kínai jelentés szerint változni tűnik a Kommunista Párt kriptovalutákhoz kapcsolódó viszonya köszönhetően a geopolitikai és kereskedelmi feszültségeknek. Kína menedékeszközként tekint a Bitcoinra.

Xinhua News Agency, a kínai állami sajtóügynökség, kedden jelentette, hogy a kormány a bitcoint, már mint “menedékeszköz” tartja nyilván.

Az év eleje óta számos tényező, például a gazdasági és kereskedelmi viták eszkalációja és a globális gazdasági növekedési ütem prognosztizált csökkenése miatt a globális tőkepiaci volatilitás fokozódott.

A bitcoin rendelkezik a menedékeszközök jellemzőivel, így sok befektető figyelmét felkeltette. Emellett a Facebook által javasolt kriptovaluta, a Libra megjelenése jelentősen növelte a kriptovaluták népszerűségét, és több befektetőt vonzott a piacra.

De mik azok a menedékeszközök?

Olyan befektetések, amelyek elméletileg tartják vagy még növelni is tudják értéküket, amikor a piacok délre tartanak illetve krízisek során és értékállóságot tanúsítanak.

Az elemzés a kínai kormány korábbi reakcióival ellentétes, hisz 2017-ben még betiltották a helyi tőzsdéket és az ICO projektekre is keményen lecsaptak a hatóságok. A szabályozók egyben már megpedzegették, hogy betiltanák a kriptovaluták bányászatát, ami fölöttébb népszerű befektetési forma a kínaiak körében.

Kína és különösen a kommunista párt kriptovalutákhoz való viszonyának rapid pálfordulása mögött egyetlen személy kiszámíthatatlan lépései állnak: Donald Trump, amerikai elnök, aki továbbra is vámtarifákkal fenyegeti az országot.

Garrick Hileman, a Blockchain wallet kriptovaluta szolgáltatásaiért felelős vezetője elmondta:

„A kereskedelmi félelmek növelték a keresletet Kínában. A bitcoinért prémiumot fizetnek az országban ami globálisan is felhajtja az árat.”

A múlt héten a Grayscale Investments, a világ legnagyobb kriptovaluta eszközkezelője kiadott egy jelentést, amely bitcoinba fektetést javasol globális likviditási válságok idején.

A Xinhua a cikkében kiemelte, a befektetőknek érdemes tisztában lenniük a bitcoin piacok spekulatív természetével.

***A BitcoinBázis 2016 óta napi rendszerességgel tájékoztatja a magyar kriptoközösséget és érdeklődőket a kriptovaluták világáról. Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj első kézből a friss hírekről.***

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük