Könnygáz és égő autók – ez most Párizs
Több ezer tüntető vonult utcára ismét szombaton Párizsban Macron biztonságpolitikai törvényjavaslata ellen tiltakozva.
November 27-én a francia nemzetgyűlés elé került törvényjavaslatban megtiltották, hogy videót vagy képeket készítsenek a rendőrökről személyiségi jogokra hivatkozva. A törvényjavaslat és a tüntetéssorozat előzménye, hogy kiszivárgott egy videó, amiben francia rendőrök brutálisan bántalmaztak egy fekete férfit.
A tüntetők a hétvégén az előző hétvégével megegyezően továbbra is követelték a biztonságpolitikai törvény visszavonását és a rendőri brutalitás visszaszorítását az országban. Az alapvetően békésnek indult sajtószabadság jogokért kiálló tüntetés azonban káoszban végződött a RT hírügynökség jelentése szerint.
A tüntetés megindulása után nem sokkal egy kisebb, arcukat eltakaró csoport autókat kezdett el gyújtogatni és kirakat ablakokat törtek be. Pillanatok alatt barikádokat emeltek és felgyújtották azokat. Több bank, üzlet és ingatlaniroda kirakatát rongálták meg anti-kapitalista és rendőrellenes frázisokat ismételgetve. Megrongálták a térfigyelő kamerákat is az útjuk során, hogy nehezebb legyen azonosítani őket. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki és könnygáz gránátokat vetettek be a tömeg feloszlatására.
A közösségi médiában terjedő felvételek szerint vastag ködként jelent meg a könnygáz az utcákon, miközben égő autók és barikádok szegélyezték a tüntetők agresszív csoportjának útját.
A rendőrség jelentése szerint 500 rendzavaró okozta a káoszt Párizs utcáin, közülük 22 embert állítottak elő. Múlt hétvégén hasonló zavargások során a központi bank épületénél gyújtogattak a tüntetők.
Párizs mellett szinte minden nagy francia városban volt a hétvégén tüntetés. Többek közt Marseilleben Lyonban és Rennesben is békésen tüntettek a felvonulók a szabadságjogokért.
Central Bank in #Paris burns. pic.twitter.com/jeHpsbtlvk
— marrrrrrc friedrich ? (@marcfriedrich7) November 29, 2020
Kapcsolódó cikkek:
- Már a tizedik hete tüntetnek a sárgamellényesek
- Közel 70 fehérorosz újságírót vetettek börtönbe, mert a tüntetésekről írtak
- A kijárási tilalom nem csak életeket mentett, hanem munkahelyeket ölt meg