Az orosz jegybanki tartalék most már aranyközpontú

Még a napokban írtunk arról, hogy az amerikai jegybank, a FED elnöke arról nyilatkozott, hogy azért nem akarnak előre menni a központi bank által kibocsátott digitális pénzeszköz (CDBC) projektjükkel a közeljövőben, hogy megőrizzék a dollár dominanciáját, mint tartalékképző eszköz. Mindenesetre valószínűsíthető, hogy ezt nem ők fogják meghatározni, hanem a piac és a befektetői érdeklődés, legalábbis ezt erősíti egy újabb hír az orosz jegybanki tartalék kapcsán.

Az orosz jegybanki tartalék most már aranyközpontú

Eszerint Oroszország most már több tartalékot tart aranyban, mint amerikai dollárban, történelme során először. Ez derült ki az orosz központi bank által közzétett friss jelentésből. Azért sem meglepő ez a hír, mert az orosz elnök, Vlagyimir Putyin már többször az ország “dollármentesítését” tűzte ki célul. Erre szükségük van, hiszen a dollárnak való kitettség csökkentésével az Oroszország elleni szankciók hatásait is csökkenteni tudják. Az orosz jegybanki tartalék összege 583 milliárd dollár, ennek 23%-a volt aranyban június 30-án. A 2018-ban még 40%-os részt képező dollár aránya 22%-ra zuhant és valószínűleg június vége óta ez a szám tovább csökkent. A teljes eszközállomány harmada euró, aztán jön az arany, ami most már a második számú tartalékképző eszköznek számít. Jelentős még a kínai jüan, amely a teljes orosz tartalék 12%-át jelenti.

Az aranytartalék növekedésében szerepe volt annak is, hogy 2019. júniusa és 2020. júniusa között a nemesfém ára 26%-ot emelkedett. Ebben a periódusban az orosz központi bank 4.3 milliárd dollár értékben vásárolt aranyat. Azt meg tudjuk, hogy azóta is emelkedett már tovább az arany ára. Az elmúlt öt évben Oroszország a legnagyobb aranyvásárlóvá lépett elő, ez alatt a periódus alatt az oroszok 40 milliárd dollárnyi értékben vettek aranyat.

Aranytartalék
Forrás: rbth.com

Mindenesetre a bank már bejelentette korábban, hogy leállt az arany ilyen ütemű vásárlásával. Ezzel is lehetőséget akar adni a bányáknak külföldre exportálni és így külföldi valutát az országba hozni. Putyin célja tehát, hogy csökkenjen a dollárnak való kitettség, jó úton halad előre és ez nem igazán jó hír Washingtonnak a bitcoin térnyerésével együtt. Főleg, hogy nem csak Oroszország akarja megszüntetni a dollárnak való kitettségét, hanem Kína is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük