Lobbisták perlik az Apple-t, a Telegram eltávolítását követelik

Lobbisták egy csoportja perli az Apple-t és azt követeli, hogy az amerikai vállalat távolítsa el a Telegram alkalmazását az App Store-ból. A csoport azért akar megszabadulni az egyre népszerűbb csevegőalkalmazástól, mert szerinte az a szélsőségesek applikációja, melyen keresztül a gyűlöletbeszédet terjesztik.

A Telegram felhasználóinak a száma jelentősen megugrott azóta, hogy a Twitter és a Facebook véglegesen felfüggesztette Donald Trump leköszönő elnök fiókját. A múlt héten a szolgáltatás több mint 25 millió új felhasználót szerzett mindössze 72 óra alatt, így a felhasználók száma már meghaladja az 500 milliót.

A platform olyan szolgáltatásként hirdeti magát, amely hisz a szólásszabadságban, illetve az erőteljes adatvédelemben, és gyakran pozicionálja magát a Facebook tulajdonában lévő WhatsApp és a Microsoft tulajdonában lévő Skype alternatívájaként. Sokan valóban úgy vélik, hogy a mai cenzúrával teli világban a Telegram maradt az egyik olyan alkalmazás, mely utat enged a szólásszabadságnak, a szabad véleménynyilvánításnak. Ez pedig úgy tűnik, nagyon szúrja egy lobbicsoport szemét. A Koalíció a biztonságosabb webért felszólította a big tech vállalatokat, hogy töröljék az alkalmazás áruházakból a szerintük felháborító applikációt.

“Nenácik és antiszemiták gyűjtőhelye”

A csoport konkrétan pert indított az Apple ellen azt állítva, hogy elmulasztotta felelősségre vonni a Telegramot a szolgáltatási feltételek megsértéséért. Az észak-kaliforniai amerikai kerületi bíróságon benyújtott panasz szerint a Telegram az antiszemiták, a neonácik és fehér szupremácisták gyűjtőhelye, melyet a gyűlöletbeszéd terjesztésére használnak. A lobbisták azt állítják, hogy a Telegram a fehér nacionalisták kommunikációs csatornája, amely azt jelenti, hogy a szélsőségesek nagy tömegben vándorolnak erre az alkalmazásra. A bíróságnak benyújtott dokumentumban azt írták, hogy a Telegramot Joe Biden elnök kinevezése előtt az erőszak szítására és a megmozdulás szervezésére használták fel.

A koalíció elnöke, Marc Ginsberg, aki az Egyesült Államok volt marokkói nagykövete és az amerikai elnök közel-keleti politikával foglalkozó főtanácsadó-helyettese, azt mondta: “Azzal, hogy az Apple App Store-ban továbbra is elérhető az alkalmazás, az Apple az őt és a családját érintő vallási indíttatású fenyegetéseket támogatja, amelyek miatt az életük veszélyben van.”

A csoport állítólag pert indít a Google ellen is ugyanezzel a céllal.

A keresetben említésre került a Parler alternatív közösségi média ügye is, melyet múlt héten távolított el az Apple és a Google is az alkalmazás áruházból. Az Amazon pedig törölte a Parler weboldalát az AWS tárhelyéről.

Időközben a Parler ismét elérhetővé vált az interneten. John Matze, a Parler vezérigazgatója üzenetet tett közzé a Paler.com-on, melyben kijelentette: “Itt az idő, hogy mindenkit emlékeztessek arra, hogy miért is indítottuk el ezt a platformot. Úgy gondoljuk, hogy a magánélet fontos, a szólásszabadság pedig elengedhetetlen különösen a közösségi médiában. Célunk mindig is az volt, hogy olyan pártatlan nyilvános teret biztosítsunk, ahol az egyének élvezhetik és gyakorolhatják jogaikat mindkettőhöz. Megoldunk minden előttünk álló kihívást. Nem hagyjuk, hogy a polgári beszéd elpusztuljon.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük