Már álmunkban sem lehet nyugtunk az MIT találmányának hála

Az MIT Dream Lab csapatának találmánya képes az álmainkat, hangok és illatok alkalmazásával irányítani.

Nem kevés filmben jelent már meg az az elképesztő képsor, hogy a főhős álmaiba beférkőzött valaki és irányította azokat. A rémálomnak tűnő jelenet tegnap valósággá vált. A OneZero Tessa Love ugyanis lerántotta a leplet legújabb találmányáról, melynek segítségével képesek befolyásolni az alvó elmét. Az MIT csapata úgy véli, hogy különböző hangok és illatok használatával pihentetőbb alvást és jobb ébrenlétet tudnak elérni. Kutatásuk a hipnagógia területére koncentrál, amely az ébrenlét és az alvás közötti átmeneti állapot, amikor az elme még keresi a racionális magyarázatot a különféle érzéki benyomásokra.

“Az emberek nem tudják, hogy életük egyharmadát megváltoztathatják és jobbá tehetik. Akár a memória és a kreativitás fokozásáról, akár a jó hangulat kialakításáról vagy egy teszt eredményeinek javításáról van szó, mindent megtehetsz az éjszaka folyamán”, nyilatkozta Adam Horowitz a Dreams Lab kutatója.

Az álmok befolyásolása

Az álmok irányításához egyetlen eszközre van szükség, amely nem más, mint egy speciális kesztyű. Ez különböző érzékelőkkel van felszerelve, amelyek figyelemmel kísérik az izmok mozgását, a pulzusszámot és a bőr elektromos vezetőképességét annak érdekében, hogy meghatározhassák az álmok jellegét. Amikor a tesztelt alany a hipnagógia állapotába kerül, a Dormio nevű kesztyű hangjelzést ad és mindent rögzít, amit válaszul mondanak neki. A próbák során bebizonyosodott, hogy a hangok befolyásolják álmainkat. Amikor az eszköz például a tigris szót játszotta le, a résztvevők macskákról álmodtak. A kutatók a teszteket kiértékelve arra jutottak, hogy a különböző jelzések növelhetik a páciensek kreativitását.

A laboratórium egy másik eszközzel is rendelkezik, amely az emlékekhez illatot bocsát ki. A szakértők úgy gondolják, hogy az illatokkal enyhíteni lehet a traumatikus emlékeket. Ha valaki például rémálmokkal küszködik, kellemes illatot bocsát ki az eszköz, amely csökkenti a negatív gondolatokat.

A pozitív hatások ellenére komoly etikai aggályok merülnek fel a labor munkájával kapcsolatban. A kutatók ugyanis nemcsak az öntudatlan gondolatokat irányíthatják, hanem álmatlanságot is okozhatnak, ha a már megszokott alvási szokásokat megzavarják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük