Mario Draghi a szakadék szélére sodorta az olaszokat

Az ország hivatalosan foglalkoztatott munkavállalóinak tizenhat százaléka veszítette el, egyelőre ideiglenesen a munkáját. Felmérhetetlen károkat okoz Draghi csökönyössége.

Mint arról korábban írtunk Olaszország a múlt héten bevezette Európa egyik legszigorúbb korlátozását, mely értelmében október 15-től egyetlen munkavállaló sem dolgozhat az országban a bűvös green pass, azaz COVID védettségi igazolás nélkül. A szabály minden dolgozóra érvényes, legyen közalkalmazott, privátszférában dolgozó vagy egyéni vállalkozó. Green pass-t azok kaphatnak, akik az elmúlt hat hónapban átestek a fertőzésen, megkapták mindkét COVID-elleni oltást vagy az elmúlt 48 órában negatív tesztet produkáltak.

A munkába járáshoz, tehát a megélhetéshez ma már kell az igazolás, akár tetszik akár nem. Aki nem oltat, az hetente háromszor teszteltetheti magát, darabonként 15 euróért, bár vannak olyan magántesztelő helyek, ahol 50 eurót is elkérnek érte. Ez bizony komoly kiadást jelent az amúgy sem agyonfizetett olasz munkavállalók egy tetemes részének.

Ha valaki továbbra sem hajlandó beoltatni magát, vagy nem mutat be igazolást a negatív tesztekről, fizetés nélküli felfüggesztésre és akár 1500 eurós bírságra is számíthat. A közszférában dolgozóknak öt napjuk van arra, hogy bemutassák a zöld igazolványt, mielőtt felfüggesztik őket. A magánszektorban dolgozók a zöld igazolvány nélkül az első naptól kezdve felfüggesztésre számíthatnak.

Bár a felmérések szerint az olaszok többsége támogatja az oltási igazolványt (az állami által készített felmérés szerint mi más lehet az olaszok vágya), még mindig 3,8 millió oltatlan munkavállaló van, akik közül sokan a stratégiai ágazatokban dolgoznak, úgy mint a kikötőkben, a teherfuvarozásban, az egészségügyben és a bűnüldözésben.

Ez pedig azt jelenti, hogy 3,8 millió olasz, azaz a lakosság több mint 5%-a, a munkavállalók több mint 16%-a egyszerűen nem dolgozhat. Ha valaki sürgősen nem enged, beláthatatlan következményei lehetnek a green pass őrületnek. Itt az a kérdés ki enged: vagy Draghi eltörli az igazolást vagy a munkavállalók oltakoznak. Amennyiben egyikük sem tesz egy lépést hátra 150%-kal fog nőni a munkanélküliség egy olyan országban, ahol a fiatal lakosság egyik legnagyobb problémája a munka hiánya.

Mindez épp akkor történik, amikor Európa és nagyjából az egész világ az elmúlt évtizedek legsúlyosabb ellátási lánc válságával, valamint energia- és munkaerőhiánnyal néz szembe. Draghi 8 hónapja tartó kormányzása tehát még inkább a szakadék felé tolja a gyenge lábakon álló olasz gazdaságot, melyet már így is komolyan megtépázott a COVID-járvány okozta válság. Ha az oltás szkeptikus munkavállalók fejet hajtanak a kormány döntése előtt és mégis beoltatják magukat, az más európai kormányt is arra ösztönözhet, hogy hasonlóan drákói szigort alkalmazzon a saját országában. Ha viszont az emberek sürgősen nem mennek vissza dolgozni, Olaszország gazdasági káoszba süllyed.

Az eddigi adatok arra utalnak, hogy a kormány “nincs oltás, nincs munka” szabálya nem éppen a kívánt hatást váltotta ki. Az új szabályt szeptember 16-án mutatta be az olasz kormány. Renato Brunetta olasz közigazgatási miniszter akkor azt mondta, hogy olyan “hatalmas” oltási hullámot fog kiváltani, hogy nem is kell a korlátozást hatályba léptetni, hiszen minden olasz munkavállaló rohanni fog az oltóközpontokba a vakcináért. Hát nem ez történt. Amint arról az El Mundo beszámolt, az október 8-ig tartó héten a hivatalos adatok szerint mintegy 410 000 ember kapta meg az első adagot, ami 36%-os csökkenés az előző héthez képest, és július eleje óta a legalacsonyabb heti szám.

Az elmúlt napokban az érintett munkavállalók közül sokan országszerte sztrájkkal és tüntetésekkel reagáltak az új szabályra. Az emberek utakat és kikötőket zártak le. Mindez egybeesett több száz járattörléssel a korábbi zászlóshajó, az Alitalia légitársaság dolgozóinak sztrájkja miatt, amely csütörtökön indította utolsó járatát. A szélsőjobboldali csoportok, például a Casa Pound és a Forza Nuova erőszakos tüntetései, valamint a szakszervezetek múlt héten tartott 24 órás általános sztrájkja, amellyel a kormány munka- és gazdaságpolitikája ellen tiltakoztak, komoly sajtóvisszhangot váltott ki Itáliában.

Péntek óta Olaszország legnagyobb kikötője, Trieszt, mely alkalmazottainak 40%-a oltatlan, a munkabeszüntetések egyik fontos fókuszpontja.

“Nincsenek blokádok, aki dolgozni akar, az dolgozik” – mondta még múlt pénteken Stefano Puzzer, a trieszti kikötőben az igazolás elleni tiltakozás vezetője. Ennek ellenére, bár a sztrájk a jelentések szerint teljesen békés volt, és a dolgozni akaró beoltott munkásoknak megengedték, hogy dolgozzanak, a rohamrendőrök vízágyúkat és könnygázt vetettek be a rakodómunkások kiűzésére. A rendőrség megnyilvánulása még azoknál is kiverte a biztosítékot, akik korábban a green pass-t pártolták. A közösségi médiát ellepték a kommentek, mindenki a rendőrök brutalitásáról számolt be, akik a földön csendben ülő embereket gumibottal vertek, ahol értek.

A kormány legújabb húzása mögött egyébként az a logika húzódik meg, hogyha szinte mindenkit rávesznek arra, hogy beoltassa magát, akkor az ország végre elérheti a nyájimmunitást. Draghi szerint a munkahelyek sokkal biztonságosabbá válhatnak, mivel minden dolgozó immunizálva lesz az oltás által. A tervben azonban van egy aprócska bükkenő: a jelenlegi vakcinák a Delta-változat tekintetében nem igazán váltották be a hozzá fűzőtt reményeket. Éppen az olasz hatóság statisztikájában látható, hogy bizony a teljesen oltottak is megfertőződhetnek, kórházba is kerülhetnek, sőt az idősebb korosztály meg is halhat.

Forrás: Istituto Superiore di Sanità

Így a beoltott emberek továbbra is elkaphatják és továbbadhatják a vírust, ráadásul az oltóanyagok által nyújtott védelem gyorsan csökken. A legutóbbi izraeli fertőzési hullám csúcspontján, augusztusban a súlyosan beteg kórházi betegek fele legalább öt hónappal korábban már teljesen be volt oltva – jelentette az NPR.

Ez felveti a kérdést: ha egy beoltott és egy be nem oltott személy hasonlóan képes hordozni és továbbadni a vírust, különösen a delta-variáns, akkor mi a fenére is jó a védettségi igazolás?

Összefoglalva, Olaszország épp most szabadította el Európa legszigorúbb intézkedését egy olyan vakcinával összefüggésben, ami annyira nem is működik jól. Hogy érzékeltessük, mennyire szélsőséges a Draghi-kormány álláspontja, a világon egyedül Szaúd-Arábia vezette be a kötelező Covid-igazolást minden munkavállaló számára. Sok jogász úgy véli, hogy az olasz kormány ezzel a szabállyal gyakorlatilag megfosztja az állampolgárokat az alapvető alkotmányos jogaiktól – a munkához, a tanuláshoz és a szabad mozgáshoz való joguktól – miközben semmilyen törvényt nem sértettek meg. Olaszországban a politikai, orvosi és médiatestület képviselői nyíltan azzal vádolják a be nem oltottakat, hogy “patkányok”, “alantas emberek” és “bűnözők”, akik megérdemlik, hogy “kizárják őket a közéletből” és “a nemzeti egészségügyi ellátásból”, sőt, hogy “hulljanak, mint a legyek”. Ami pedig még szomorúbb, ezt a frontot erősíti Draghi és a köztársasági elnök, Sergio Mattarella is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük