Maximalizálhatja az EU a gázárakat

Gázhiány van az EU-ba, ami már rövid távon is komoly gondokat okozhat.

Az oroszok a szankciókra való válaszként egyre kevesebb gázt szállítanak az Európai Unióba. Ez már rövid távon is rendkívül súlyos hatással lehet a gazdaságra, hosszabb távon pedig katasztrófával fenyeget.

Olasz javaslat

A héten egy Rómában tartott energetikai konferencián is téma volt az egyre csökkenő beérkező gázmennyiség. Roberto Cingolani, az olasz energetikai átállásért felelős miniszter szerint az egyetlen megoldás a problémára egy, az EU összes tagállamában bevezetett árstop lenne. Egy korábbi ülésen Olaszország már javasolta az Európai Bizottság tagjainak, hogy egységes ársapkát vezessenek be. Véleménye szerint ezzel megfékezhetnék az egyre jobban elszálló energiaárakat és az inflációt, ami minden tagállamban egyre nagyobb gond. A többi tagállam azonban akkor még kétségbe vonta, hogy valóban ez lenne a megoldás. Mindenesetre a Bizottságban vizsgálni kezdték a kérdést. Cingolani reméli, hogy minél előbb döntés születik az ügyben, hiszen:

El kell kerülnünk azt az eshetőséget, hogy egyik nap valaki felébred és valami lehetetlen árat szab meg.

Tartalékok feltöltése

A tagországok a melegebb idő megérkezésével egyre inkább a gáztartalékaik feltöltésére kezdtek koncentrálni. A gázhiány miatt azonban lehet, hogy hiába voltak előrelátóak ez ügyben. Az elszálló árak mellett ugyanis egyre lassabb ütemben zajlik a tározók feltöltése.
Az olasz energiaszolgáltató cég vezérigazgatója, Claudio Descalzi, is sürgeti az ársapka bevezetését. Véleménye szerint ez komoly üzenet lenne a spekulánsok felé és előremozdítaná a tartalék képzést is. Olaszország az ukrajnai háború előtt ugyanis az általa felhasznált gáz mintegy 40%-át Oroszországtól szerezte be.

Az ország nem tudja teljes egészében kiváltani más forrásokból az orosz gázt. Azonban ha sikerül a tartalékokat 70-80%-ig feltölteni, akkor a következő télen nem lesznek gondok, még ha egyáltalán nem érkezik gáz az oroszoktól. Az azt követő télre pedig a tervek szerint Olaszország már 80%-ban független lesz az orosz gáztól köszönhetően a más szolgáltatókkal nyélbe ütött megállapodásoknak.