Megérkezett az augusztusi inflációs adat, drámain emelkedett az élelmiszerek ára

  • 59
  •  
  •  
  •  

Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábban vizsgált áraknál, jelentette be szerda reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz képest összességében nem változtak az árak.

Az úgynevezett éves maginfláció a júliusi 4,5%-ról 4,7%-ra nőtt.

Az élelmiszerek ára éves összevetésben 7,9%-kal nőtt, de ezen belül néhány élelmiszer esetében drasztikus áremelkedés figyelhető meg. Az idényáras élelmiszerek ára 17,1%-kal drágult, a gyümölcsök árának 46,0%-os emelkedése miatt. A cukor ára 13,4%-kal ment feljebb egy év alatt a tojásé 10,2%-kal, a tejé pedig 8,9%-kal lett magasabb. A sertéshús 9,8%-kal került többe, mint tavaly augusztusban, a baromfihús viszont csak 2,3%-kal.

A dohányáruk 10,3%-kal drágultak az előző havi 9,7% után. A szeszesitalok 3,3%-kal kerültek többe a múlt hónapban. A tartós fogyasztási cikkek 2,6%-kal drágultak. Ezen belül az új gépjárművek 12,3%-kal drágultak, a használtak 5,1%-kal kerülnek kevesebbe. Emellett csökkent az üzemenyagok, a számítógépek és mobiltelefonok ára is. A szolgáltatások ára átlagosan 3,5%-kal emelkedett, de a háztartási szolgáltatások, úgy mint a javítás, takarítás, mosatás 8,5%-kal került többe. A postai szolgáltatások 10,2%-kal a telefon és internet használat 3,5%-kal drágább. A távolsági utazások tarifái 6,6%-kal csökkentek, a belföldi nyaralás költsége pedig 5,6%-kal magasabb lett.

Ezzel az inflációs adattal valószínűleg most is Magyarország lesz az élen az európai inflációs ráta listáján. Július hónapban is 3,9% volt az infláció hazánkban, mellyel kivívtuk magunknak az első helyet. Hasonlóan nagy áremelkedésre csak Lengyelországban és Csehországban volt példa. Az előbbinél 3,7%-os inflációt, az utóbbinál 3,6%-osat mértek a szakemberek. Az eurózónában átlagosan 0,4%-os növekedés tapasztaltak, de sok országban, mint például Írországban, Horvátországban, Görögországban és Cipruson negatívba fordult az inflációs ráta.

Forrás: MTI


  • 59
  •  
  •  
  •  
Crypto.com referral bankkártya MCO Card.png - Ne maradj ki

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.