Mennyit adót fizethetett Donald Trump az elmúlt 15 évben?

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Biztos sokan azt gondolják, hogy a világ vezető hatalmának elnöke, aki korábban is igen befolyásos vállalkozó volt, komoly összegeket fizetett az Egyesült Államok kasszájába adó formájában. A The New York Times amerika újság viszont vasárnap nyilvánosságra hozta Donald Trump amerikai elnök adóbevallásait. Az elnök természetesen nekiment a lapnak és tagadta az újság állításait. De nézzük is meg miért nem tetsztett Trump-nak a híres lap cikke!

750 dollárt fizetett két évben is

Az újság több hivatalos dokumentumra hivatkozott, amelyből az derült ki, hogy Donald Trump az elnöksége előtti 15 évből 10-ben egyáltalán nem fizetett személyi jövedelemadót. 2016-ban és 2017-ben pedig mindössze 750-750 dollárt folyósított az adóhivatalnak. Az elnök úr úgy tudott kibújni az adófizetési kötelezettség előtt, hogy az adóhivatalnak azt állította, hogy a legtöbb vállalkozása veszteséges volt. Arról információink nincsenek, hogy miért nem nézett utána az információnak a hivatal, hiszen 2 évvel ezelőtt a Trump-vállalatok valóban veszteséget termeltek (47,4 millió dollár), viszont a pénzügyi jelentésekből az derült ki, hogy ugyanebben az évben 434,9 millió dollár bevételre tettek szert.

Vasárnap este Trump sajtótájékoztatót tartott a Fehér Házban és hamisnak titulálta a lap állításait. Azt nyilatkozta:

“Fizettem, és nemsokára meg is fogják látni, amikor az adóbevallásaim feldolgozásra kerülnek. Sokat fizettem, és nagyon sok tagállami adót is. New York államnak rengeteg adót fizettem be.”

Hiába kérdezték azonban az újságírók mégis mennyit, nem adott rá az elnök pontos választ. A hírre reagált a Trump Organization is, amely egy közleményben azt írta, hogy “a leközölt állítások többsége nem valós. Donald Trump az elmúlt tíz évben több tízmillió dollárnyi személyi jövedelemadót fizetett be, beleértve azt a több millió dollárnyi adót is, amelyet az elnökjelöltsége óta fizetett be.”

A lap arra is kitért, hogy az amerikai elnök cégeinek nagy része – többségében szállodái és golfpályái – veszteséges, így Trump évente akár több tízmillió dollárt is veszíthet. Ettől függetlenül nem kell attól tartani, hogy nehéz anyagi helyzetbe kerül az USA első embere. A New York Times értesülései szerint Trump lobbistáktól és külföldről is komoly pénzeket kapott, hiszen sokan így próbáltak szívességet kérni tőle, vagy csak egyszerűen közel kerülni a tűzhöz.

További érdekes cikkeink:

Kövess minket Facebook, Instagram és Twitter oldalainkon, hogy mindenről percre pontosan értesülj.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.