Microsoft elnöke: 2024-ben az orwelli világ, az 1984 ijesztő valósága vár ránk

A George Orwell 1984 című szatirikus politikai regényében leírt disztópikus vízió 2024-ben valósággá válhat, ha a törvényhozók nem védik meg az emberiséget a mesterséges intelligencia terjeszkedésétőlfigyelmeztet a Microsoft elnöke, Brad Smith.

Az orwelli világ, ahol a totális diktatúra uralkodik, és ahol a Nagy Testvér minduntalan „figyel téged”, a Microsoft elnöke szerint már konkrétan a nyakunkban liheg. A rohamosan fejlődő technológiát ugyanis hamarosan már „nehéz lesz utolérni”, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Kína diktatórikus terjeszkedése.

Nemrégiben már írtunk arról, hogy Kínában a helyi polgárok konkrétan rettegnek még csak kimondani is a kínai elnök, Hszi Csin-ping nevét. Az ország ismét a vörösterror eszközeit alkalmazza, és kivétel nélkül, az összes elektronikus eszközt lehallgatja. Nem is csoda, hogy számos kritikus attól tart, hogy az állam dominanciája világszerte felboríthatja a demokrácia törékeny egyensúlyát. Kína ugyanis eszeveszetten törekszik arra, hogy 2030-ra világelső legyen az MI-t illetően, és mint kiderült, az állam már a globális internetet is ellenőrzése alá kívánja vonni.

Ami azt illeti, hiba lenne a kommunista államot pozitívumok nélkül emlegetni, elvégre is, törekvései az MI területén számos komoly problémát oldott már meg. Ennek ellenére Eric Schmidt, a Google korábbi vezérigazgatója, aki jelenleg az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával foglalkozó nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, úgy véli, sürgősen meg kell állítani Kínát terjeszkedésében. Ha pedig mindez nem sikerül, olyan jövő elébe nézünk, ahol egészen „más értékek viselését fogják ránk kényszeríteni”.

Az USA akart hidegháborút, Kína nem kíván terjeszkedni

A mesterséges intelligencia és az arcfelismerés szabályozására az EU már kidolgozott nemrégiben egy olyan törvényjavaslatot, mely megkívánja bizonyos típusú MI-rendszerek használatának betiltását. Ezzel ellentétben Dr. Lan Xue, a kínai kormány tanácsadója szerint az arcfelismerő rendszerek “rendkívül hasznosak” lehetnek az emberek tömeges azonosításakor:

Kína valóban óriási előrelépést ért el eme technológia fejlesztésében. Az Egyesült Államok kormánya azonban úgy véli, mindez fenyegetést jelent, és a technológiát alapul véve akarták megkezdeni a hidegháborút” – nyilatkozta.

Noha Kína értékrendje és politikája között “óriási különbségek vannak“, az ország “világlátása nem a konvergencián, hanem az együttélésen alapul“, állítja Dr. Keyu Jin, a London School of Economics docense.

“Kína nem kívánja exportálni értékeit” – tette hozzá.

A félelmetes Maven Projekt

Dr. Schmidt, aki az Alphabet, a Google egyik anyavállalatának ügyvezető elnöke, 2016-ban a Pentagon tanácsadója lett. Néhány évvel később a Google szerződést kötött az amerikai hadüggyel, miszerint engedélyezi katonai akcióik során a képfelismerési technológiájának használatát.

Megalkották az úgynevezett Maven projektet, melynek révén gépi látást alkalmaztak a különböző videófelvételeken látható tárgyak és személyek azonosítására.

A Maven abban az időben … Nos, az emberi látást váltotta fel a különböző arab konfliktusok adtával. – nyilatkozta Schmidt – A technológia használatát nemzetbiztonsági szempontból és a Google-lel való partnerségi viszony miatt is pozitívumnak találtam.”

„Úgy éreztem, vér tapad a kezeimhez”

A Maven projekt rendkívül sok negatív kritikát kapott a Google munkatársaitól, akik konkrétan lemondtak pozíciójukról, és számos petíciót írtak a terv ellen.

A Google-t nem lenne szabad bevonni a háborúba” – mondta Laura Nolan, aki azután mondott fel, miután megtudta, miben mesterkedik a világ legnépszerűbb keresőrendszere.

Úgy éreztem, vér tapad a kezeimhez” – tette hozzá.

A botrány közepette Nolan úgy gondolta, a technológiát a jövőbeli célok elérésére is fel fogják használni, a Google azonban váltig állította, hogy nincs semmiféle negatív hátsó szándéka. Schmidt pedig továbbra is tartja véleményét, miszerint a technológia segíthet a katonaságnak a helyes döntések meghozatalában.

Aki nincs velünk, az ellenünk van…

Amerika Védelmi Minisztériuma továbbra is mindenféle taktikát bevet, hogy megnyerje a felfegyverkezési versenyt, mely most a mesterséges intelligencia körül forog. Seth Moulton például, aki az Egyesült Államok egyik védelmi munkacsoportjának elnöke, konkrétan sarokba szorította a technológiai vállalatokat:

Segíteni fogsz nekünk a verseny megnyerésében, vagy ellenünk leszel? Kínában más a kormányzati rendszer, mint nálunk. Konfliktushoz vezethet-e az MI fegyverkezési verseny Kínával? Abszolút” – nyilatkozta.

Dr. Xue ugyan egyetértett abban, hogy fennáll az összecsapás lehetősége, véleménye szerint

ez nem elkerülhetetlen. Az Egyesült Államoknak és Kínának csak együtt kell működnie mindennek megakadályozásában.” De hogyan működne együtt a két nagyhatalom, mely már évtizedek óta dacol egymással?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük