Miért Soros György a világ legveszélyesebb embere?

Soros György nevét nyugaton szinte a legnagyobb utálattal és félelemmel emlegetik, azonban elég kétoldalú a kép arról, vajon a milliárdos valóban a rossz fiúk oldalát erősíti, vagy az egész csak egy rakás összeesküvés-elmélet. Azt azonban érdemes megemlítenünk, hogy Soros valóban az emberi szabadságjogok eltiprója, ráadásul sokan alábecsülik politikai befolyását világszerte. Az üzletember saját elméleteinek szinte megszállottjává vált, pénzével és civil szervezetével pedig egész nemzeteket képes térdre kényszeríteni.

Nagyobb a befolyása, mint gondolnánk

Az amerikai politika szinte teljes egészében az elnökválasztásokra összpontosít, a kongresszusi versenyek és a kormányzóválasztások minimális figyelmet kapnak a nagyközönség részéről. Hacsak nem egy nagyvárosról van szó, nagy az esély arra, hogy a helyiek szinte semmit nem tudnak a várospolitikáról és a városigazgatásról. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy ki a körzeti ügyvéd vagy a megyei ügyész. Ami azt illeti, az ebben a körben dolgozókat valóban kevés csillogás, alacsony fizetés és hálátlan munka várja. A megválasztott képviselők ugyanakkor hatalmas befolyással bírnak, mivel ők döntenek arról, éppen ki ellen és milyen vádakkal indítanak eljárást. Soros György pedig éppen ennek fényében próbálja mindenáron befolyásolni az ügyészválasztásokat, és szárnyai alá venni a képviselőket. A milliárdos mindezidáig 31 ügyészt támogatott az Egyesült Államokban, köztük Boston, Chicago, Dallas, Los Angeles, Philadelphia, Portland, San Francisco és St. Louis képviselőjét is. Soros egyébként a faji egyenlőség megteremtésére irányuló erőfeszítéseket támogatja. Szótárában azonban mindez valami egészen mást jelent, mint amire egy átlagember gondolni merne. Amit ugyanis az üzletember „faji egyenlőségnek” tart, az lényegében „faji bosszúnak” értendő.

A milliárdos esetében tehát nem apró ügyekről van szó, hanem a jogrendszer radikális átalakításáról, és egészen a marxizmus gyökereihez visszanyúló társadalom megteremtéséről, ahol az állam lényegében az elnyomás eszköze egy ember személyében, aki ketrecbe dobja vagy éppen megöli azt, aki nem éppen ínyére való módon viselkedik.

Nyílt társadalom – jobban hangzik, mint amilyen

Soros György legfőbb zászlóshajója, a Nyílt Társadalom Alapítványok számos szervezetet és vállalatot foglal magába. Többségükről valószínűleg eddig még soha nem is hallottunk, sokuk közülük pedig nagyon ártalmatlannak tűnhet – ilyen volt péládul a rendőrellenes támadások támogatása a Black Lives Matter mozgalmon keresztül. A szervezet Karl Popper, egy XX. századi kritikus elképzelésén alapszik. Popper a „tolerancia paradoxonáról” ismert, amely lényegében azt állítja, hogy a liberálisoknak abba kell hagyniuk a vélemények sokféleségének tolerálását, amikor az fenyegetni kezdi a liberalizmust.

Nyilvánvalóan senki sem vágyik egy zárt társadalomra, így a „nyílt társadalom” megnevezése sokak számára vonzónak bizonyulhat. És éppen ezt a trükköt használja fel Soros már ősidők óta: egy ártalmatlannak tűnő nevet, mely egyébként sokkal mélyebb gondolatokat rejt magában. Popper, Soros szellemi hőse egyébként nem volt kulturális marxista, végeredményben azonban a kidolgozott elmélete nem sok mindenben tér el a történelmi mozgalomtól.

Van néhány kulcsfontosságú elvárás, hogyan is kell kinéznie egy nyitott, avagy atomizált társadalomnak. Először is, az embereket nem bármiféle társadalmi szervezet részeként kell tekinteni, hanem gyökeresen elkülönülő egyénekként, a társadalmi normákat és hagyományokat pedig szükségszerűen elnyomónak kell tekinteni. A nyitott társadalom továbbá ellenséges a természeti törvény fogalmával szemben, helyette az ember alkotta törvényeket helyezi előtérbe, és a történelmi marxizmushoz hasonlóan, mindenáron igyekszik Istent „trónfosztani”.

És talán, ami a legfélelmetesebb a nyitott társadalomban – hogy nyitott. Vagyis teljesen mindenféle magánélet nélküli. Tehát a „magánélethez való jogot” mindenáron meg kell szüntetni, és a személy életének minden aspektusát a közéletbe kell vinni. Szólásszabadságról ne is álmodozzunk, a szabad választások pedig lényegében zárt ajtók mögött zajlanának, féktelen csalásokkal.

Soros György, a színes forradalom atyja

Soros György elsődleges fegyvere az rendszerváltás megvalósítására az úgynevezett „színes forradalom”. A milliárdos immár harminc éve tevékenykedik a posztszovjet térség politikai folyamataiban. Ezáltal olyan helyzetek előidézésében is kulcsszerepet vállalat az országokban, melyek több esetben is komoly politikai válságot eredményeztek. A Nyílt Társadalom Alapítványok civil szervezet égisze alatt Soros tehát mélyen beágyazódott a színes forradalmakba az egész világon.

A milliárdos nemcsak egy átlagmilliárdos. Soros György egy mikromenedzsment bábmester, egy valóságos felügyelő, aki képes nemzetek törvényeinek, alkotmányos és politikai kultúrájának irányítására, felhasználva pénzét és társadalmi jövőképét. Következmények nélkül figyel, lehallgat és pillanatok alatt átveszi az irányítást – nem véletlen tehát, hogy sokan a világ legveszélyesebb emberének tartják.

Forrás: ammo.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük