Olyan sokan mondtak fel a Twitternél, hogy a vállalat már nem fogja sokáig húzni

Miután Elon Musk választás elé állította a Twitter (még fel nem mondott) alkalmazottjait, hogy vagy elkötelezik magukat a vállalat új munkakörnyezete mellett, vagy távoznak, a dolgozók tweetek sorozatában utasították el az ajánlatot. Csütörtök délutánra olyan sokan felmondtak, hogy szinte már lehetetlen volt követni, hogy ki férhet továbbra is hozzá a vállalat rendszereihez, amivel együtt veszélybe került a vállalat jövője.

Szerdán érkezett az üzenet, amelyben a Twitter arra kérte munkavállalóit, hogy hivatalosan nyilatkozzanak arról, hogy hajlandóak-e a hosszú, intenzív munkaórák ellenére továbbra is a vállalatnál dolgozni. Az alkalmazottaknak csütörtökig volt idejük kitölteni a Google kérdőívet, ahol csak az „Igen” válaszlehetőség szerepelt. Aki a megadott határidőig nem válaszolt, annak három hónapos végkielégítéssel távoznia kellett a cégből. Mivel azonban rengeteg részlet nem volt egyértelmű, az alkalmazottaknak ügyvédekkel kellett konzultálniuk arról, hogy eldöntsék, mit tegyenek.

Musk egyébként a határidő lejárta előtt még megpróbálta meggyőzni a munkavállalókat, hogy maradjanak a vállalatnál – korábban például szigorúan ellenezte a távmunkát, de csütörtökön még egy e-mailt is küldött, amelyben mérsékelte temperamentumát. Az ultimátum feltételein való enyhítés azonban nem volt elég ahhoz, hogy a munkavállalók továbbra is a Twitter 2.0 része kívánjanak maradni, amiért a vállalat hétfőig bezárta irodáit, és arra utasított mindenkit, hogy tartózkodjanak a vállalatról megszerzett információk továbbításától.

Nem jósolnak hosszú életet a Twitternek

Az ultimátum azután érkezett, hogy a Twitter elbocsátotta alkalmazottainak 50%-át, azaz körülbelül 3700 dolgozót. A határidő előtt nagyjából 2900 munkavállaló maradt a cégnél. A felmondási hullám következtében a megmaradt és a távozó dolgozók azonban arra számítanak, hogy a platform hamarosan lehúzza a rolót. Elmondásuk szerint „legendás mérnökök” és olyan emberek is távoznak, akikre mindezidáig felnéztek, és akik a szó legszorosabb értelmében összetartották a vállalatot.

„A Twitternek rendkívül nehéz lesz talpra állnia, bármennyire is próbálkoznak majd az ott maradt emberek”írják.

Mindeközben a Twitter már elkezdete toborozni a külsős mérnököket, hogy csatlakozzanak a vállalathoz, de a következményekre hivatkozva Musk állítólag visszahívta azokat a vezetőket is, akik előzőleg vagy elbocsátással, vagy önszántukból távoztak.