Óriásit zuhant a magyar GDP, derül ki a KSH jelentéséből

Mégsem úszta meg Magyarország a koronavírus-válságot. Hiába nem voltak drasztikus korlátozások, mégis hatalmas pofont kapott a magyar gazdaság. A Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli bejelentése szerint éves viszonylatban 13,6%-os GDP esést okozott a járvány és a miatta kialakult válság. A rendkívüli helyzet hatására a legtöbb nemzetgazdasági ág termelése, a szolgáltatások és az ipar egyaránt visszaesett.

Bár sok közgazdász és elemző arra számított, hogy pocsék adatok látnak napvilágot, a 13,6%-os mélyrepülés még a legpesszimistább jóslatokat is felülmúlta. 2020 első két hónapjában még növekedni is tudott a magyar ipar, de már márciusban érezni lehetett a pandémia okozta válság előszelét. Áprilistól viszont óriási zuhanás következett be, az idei év negyedik hónapjában 36,8%-kal zuhant az ipar, májusban pedig 30,7%-kal. A járvány igazi vesztese a turizmus lett, mely az első negyedévben gyakorlatilag megszűnt és azóta sem állt teljesen helyre, hiszen főként a belföldi turizmus megy. A járvány helyzetének alakulásával állandóan változnak azon országok besorolása, ahonnan karantén vagy negatív PCR-teszt nélkül lehet Magyarországra beutazni, így külföldi turisták nem igazán vannak, amit főleg Budapest és környéke érez meg.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legutóbbi inflációs jelentéséhez maga is végzett növekedési vizsgálatokat, ebből arra jutott, hogy már a második negyedéven belül némi növekedés volt tapasztalható. Az év második felére komoly gazdasági élénkülésre van szükség, hogy a borzalmas második negyedévet valamennyire ellensúlyozni lehessen. Valószínű, hogy negatív GDP-vel fog zárulni az év, amelyről a Pénzügyminisztérium azt mondta, hogy 3%-os csökkenéssel számolt.

>>>Válts stabilcoinokat a CoinCashnél. Kattints a részletekért!

Az MNB ugyanakkor nagyon bizakodó, hiszen akár 2%-os pozitív növekedést is elképzelhetőnek tart. A jegybank elemzői szerint azért zárhat pozitívan az ország, mert a különböző kormányzati foglalkoztatási támogatások, valamint a hitelmoratórium bevezetése hatékony eszközök lehetnek, hogy a lakosság ne szenvedjen el összességében jelentős vagyon vesztést, így a második félévben a belső fogyasztás is nőhet.

További érdekes cikkeink:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük