Orosz elnök: az újabb szankciók csak erősítik Oroszországot

Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette még pénteken, hogy a G7 tagországokkal és más nemzetközi partnerekkel együttműködésben újabb szankciókat vezet be Oroszország ellen. Ahogy az amerikai pénzügyminiszter, Janet Yellen elmondta, a fő célpontjai az újabb szankcióknak azok a csatornák, amelyeken keresztül Oroszország kritikusnak minősített technológiát és forrásokat próbál szerezni. A Japánban, Hiroshimában május 19.-én tartott G7 találkozón fogadták el a több mint 300 szankcióból álló csomagot.

A szankciók csak erősebbé teszik Oroszországot?

Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldi Eszközök Szabályozásáért Felelős Hivatalának (OFAC) szankciócsomagja 22 magánszemélyt és 104 jogi személyt érint több mint 20 országban. A cél a kritikus technológiához való hozzáférés és a korábbi szankciók elkerülésének megakadályozása. Emellett az orosz gazdaság további szegmenseit is megcélozták az újabb szankciócsomaggal. A bejelentésből az is kiderült, hogy közel 200 magánszemély és jogi személy vagyontárgyait is lefoglalták. Ahogy Yellen elmondta, az újabb szankciókkal folytatják a harcot az oroszok agresszív inváziója miatt. És mindent elkövetnek azért, hogy Oroszországot elszigeteljék a kritikus technológiáktól.

Az oroszok számítottak az újabb csomagra. Vlagyimir Putyin néhány órával a fent említett szankciók bejelentése előtt mondta azt még pénteken, hogy az újabb szankciók csak erősítik az egységet Oroszországban. Annak ellenére, hogy az oroszok indították a háborút, most már a propaganda szerint az oroszok ellen zajlik a háború. Ahogy Putyin elmondta – gazdasági, katonai, politikai, információs értelemben, de ez a visszájára sül majd el. Az orosz kormányszóvivő még korábban azt is mondta, hogy a szankciók az egész világgazdaságot fogják lefelé ívelő pályára állítani és globális gazdasági krízist okoznak.