Oroszország ukrajnai veresége atomháborút jelenthet?

Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnökhelyettese csütörtökön arra figyelmeztette a Nyugatot, hogy ha Oroszország a vereség szélére kerül, akkor valószínűleg nukleáris háborút indít.

Döbbenetes megjegyzéseit a Telegramon írta, ahol úgy fogalmazott: “egy atomhatalom veresége egy hagyományos háborúban nukleáris háborút válthat ki. A nukleáris hatalmak még soha nem veszítettek el olyan nagy konfliktusokat, amelyeken a sorsuk múlott”.

Medvegyev fenyegetései azután hangoztak el, hogy a nyugati védelmi vezetők bejelentették, pénteken a németországi Ramstein légibázison nagyszabású találkozót tartanak.

“Holnap a NATO ramsteini bázisán a nagy katonai vezetők új taktikákat és stratégiákat, valamint új nehézfegyverek és csapásmérő rendszerek szállítását vitatják meg Ukrajnának” – írta.

A németországi találkozón várhatóan mintegy 50 ország katonai parancsnokai és tisztviselői vesznek részt, többségük a NATO-ból, és Ukrajna katonai és stratégiai támogatását vitatják meg. A megbeszélések középpontjában az áll majd, hogy kell-e nehéz harckocsikat és nagy hatótávolságú rakétarendszereket biztosítani, és ott van a repülőgépek kérdése is, tekintettel Zelenszkij kitartó kérésére, hogy segítsenek “lezárni az eget”.

Egy neves nemzetközi hírügynökség szerint a Kreml támogatta Medvegyev provokatív megjegyzéseit, miközben a nyugati szövetségesek felkészülnek a pénteki találkozóra. Moszkva is úgy véli, hogy “az Orosz Föderáció elleni hagyományos fegyverekkel elkövetett agresszió után, amikor az állam puszta léte kerül veszélybe”, bármi lehetséges.

Medvegyev a 11 hónapos konfliktus nagy részében nem szégyellte felvetni a nukleáris armageddon kísértetét. Eközben a nyugati hatalmak között egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy Ukrajnának nehéz tankokra van szüksége. Jelenleg minden szem Washingtonra és Berlinre szegeződik, amíg az új német védelmi miniszter, Boris Pistorius elfoglalja posztját.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter azt mondta, hogy Berlin továbbra is Washington egyik legfontosabb szövetségese marad, és aktívan tárgyal új német kollégájával a német gyártmányú harckocsik Ukrajnának történő szállításáról.

“Szeretnék köszönetet mondani a német kormánynak mindazért, amit Ukrajna önvédelmének megerősítése érdekében tett” – mondta Austin a Boris Pistoriusszal folytatott megbeszélései kezdetén. Emellett Jen Soltenberg NATO-elnök csütörtökön az ukrajnai háborúról azt mondta, hogy “a fegyverek a békéhez vezető út”.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy bármi is lesz a pénteki ramsteini találkozó eredménye, az fogja meghatározni a háború további menetét. Eközben Moszkvában a hangulat egyre borúsabb. Több videó és fénykép látott napvilágot, amelyek szerint Pantsir-S1 légvédelmi rendszereket helyeznek el a moszkvai házak tetején.