Planet of the Humans: nagy port kavart Michael Moore új öko-dokumentumfilmje

  • 3
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Michael Moore új filmje, a Planet of the Humans (Az emberek földje) Jeff Gibbs rendezésében ambiciózus célokat tűzött ki maga elé: lerántani a leplet a megújuló energiaforrások kapitalista hátteréről és a klímaváltozás elleni küzdelem vitatott, kétszínű helyzetéről.

A Planet of the Humans aggasztó képet fest

Michael Moore aktivista és filmkészítő sosem rettent vissza a kritikus hangvételű filmek alkotásától. Legyen szó a globalizációról vagy a kapitalizmus veszélyeiről, Moore filmjei általában keresetlenül rávilágítanak a rejtegetett problémákra – a Planet of the Humans új öko-dokumentumfilmje nem kivétel.

Az elmúlt években bőven készültek már dokumentumfilmek a klímaváltozás veszélyeiről, azonban Moore mostani filmjében újfajta szemszögből közelíti meg a kérdéskört. Itt ugyanis a film nem arra fókuszál, hogy bemutatott példákkal felrázza a nézőket, hogy ’hé, ember, ha most azonnal nem teszünk valamit, akkor visszafordíthatatlan következményei lesznek a tétlenségünknek’. Ehelyett a megújuló energiaforrások, főként a napelemek, szélturbinák és a biomassza rejtett hátterét és elhallgatott problémáit próbálja feltárni.

De hát mi is a baj ezekkel – nem pont azzal menthetjük meg a Földet, ha megújuló energiát használunk a fosszilis energiaforrások helyett? Nem egészen, állítja legalábbis Moore, és bőven hoz példát is kijelentéseinek alátámasztására. A legtöbb esetben ezek az energiaforrások nem csak, hogy ki vannak téve az időjárási elemeknek (a film egyik első jelenete például azt mutatja be, hogy mit történik egy napelemes fesztiválon, ha elered az eső), de mindössze néhány évtizedig működőképesek. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy előállításukhoz pontosan azok a fosszilis üzemanyagok kellenek, amelyeket ezekkel a megújuló forrásokkal akarnánk helyettesíteni.

Az állítólagos zöldek és a kapitalizmus hálója

Moore legnagyobb problémája azonban nem a megújuló energiaforrások alacsony effektivitásával kapcsolatos. A Planet of the Humans fő kritikája az olyan állítólagos zöld aktivistákra irányul, mint Al Gore, Bill McKibben vagy Robert F Kennedy Jr, illetve azokra az óriási energiavállalatokra, akik az adófizetők pénzét beszedve „fenntartható” energiatermelési technológiákon dolgoznak. Csak közben éppen ugyanúgy a fosszilis energiára alapítják az egészet – mintha a vállalatoknak a fenntartható energiatermelés is csak szimplán a pénzről szólna; mily meglepő. Az erősen antikapitalista hang a film egészét végigkíséri; a felfestett kép azonban akármilyen szürke is, nehezen vitatatható sok állításában.

De mi is itt a megoldás? Dobjuk el a biomasszát és napelemek ötletét, és hagyjuk a szélturbinákat is? Mi fogja megakadályozni a klímaváltozást, mi oldja meg az energiaválság problémáját? Sajnálatos – és meglehetősen aggasztó módon – a Planet of the Humans nem ajánl semmiféle megoldást. Befejező mondatai drámaiak: állítása szerint ugyanis el kell fogadnunk azt, hogy mi magunk okoztuk a problémát, és hogy a bolygó véges kapacitásával az emberek és a populáció végtelen fejlődése nem összeegyeztethető. Amíg pedig ez így marad, a klímaváltozás veszélyei változatlanul fenyegetik bolygónkat.

Bár a film kritikája a legtöbb esetben jogos az energiatermelő globális behemótokkal szemben, és a felvetett kérdések megvitatása fontos beszélgetéseket indíthat el, a film befejezésének tehetetlensége keserű szájízt hagy a nézőben. A film elején azzal indít, hogy 60 éve tudunk már dokumentáltan a klímaváltozás veszélyeiről, a film végét azzal zárja nincs megoldás. Akkor mégis mit tegyünk? Csak úgy adjuk fel?

(A Planet of the Humans teljes hosszában megtekinthető YouTube-on.)

Árnyék-gyülekezőhely Facebook csoport alternatív pénzügyekben gondolkodóknak.😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.