Saját várost épít a Facebook – ez nem vicc

A közösségi média óriás saját várost épít. A neve Willow Park lesz. Nem nyerte az ötlet a környékbeliek tetszését.

Az amerikai technológiai óriások kínai mintára különleges városok építésén törik a fejüket. Nem is olyan rég a Facebook mutatta be legújabb terveit, melyek értelmében saját várost akar felhúzni az alkalmazottainak.

A Willow Park névre hallgató város a Signature Development Group partnerségével épül majd a Facebook Menlo Park-i kampuszának közelében, és azok az alkalmazottak, akik úgy döntenek, hogy odaköltöznek, életük nagy részét a behemót saját államában fogják tölteni.

A jelenleg 59 hektáros ipari területre 1729 lakóegységgel rendelkező lakóépületeket, egy 193 szobás szállodát, egy szupermarketet, kávézókat, éttermeket, gyógyszertárat és parkokat terveznek építeni. Az 1,25 millió négyzetméteren kialakított új irodaterület pedig lehetővé teszi, hogy a vállalat 3400 emberrel több embert foglalkoztasson a helyszínen.

Az óriáscég nyilvánvalóan stratégiai szempontként szeretné a dolgozóit a közelben tartani, hiszen néhány évvel ezelőtt komoly anyagi támogatással ösztönözte őket arra, hogy Menlo Park 10 mérföldes körzetében lakjanak. A Willow Park ötlete sem új keletű, hiszen először 2017-ben jelentette be a vállalat egy ekkora volumenű város építésének a terveit.

A leendő Facebook város helyszíne egy olyan terület, ahol nagyszámú spanyolajkú közösség él, és úgy tudni, hogy a lakóegységek azok számára is elérhetőek lesznek, akik nem a cégnek dolgoznak. Az 1729 lakásból 320 ún. “megfizethető” besorolású lesz, a közösségi média úgy véli, hogy a Facebook alkalmazottak várhatóan a drágább lakásokat fogják majd választani.

Az irodai területek eközben kizárólag a Facebook rendelkezésére állnak majd, és csak az ott dolgozók számára lesznek elérhetőek.

Nincs a Facebook egyedül az ötletével

A tervek első bemutatása óta a Willow Park fejlesztésével kapcsolatos kritikák egy része arról szólt, hogy a város komoly problémákat fog okozni a forgalomban, illetve drasztikusan megnöveli majd a környékbeli ingatlanok árát. A helyi hatóságok még nem adtak zöld utat a terveknek, és nem engedték, hogy a munkálatok megkezdődjenek.

Hogy a Facebook terve nem elszigetelt eset, hanem a big tech trendje, azt egy másik projekt, a Google Downtown West is mutatja, amely egy várost hozna létre a városban, egész pontosan San Joséban. A kritikusok szerint a big tech vállalatok államot hoznak létre az államban, ami negatív hatással lehet a gazdaságra és a társadalomra is.

A Facebookhoz hasonlóan a Google is szeretné a helyi közösségek számára elfogadhatóbbá tenni javaslatát azzal, hogy a 4000 lakás egy részét megfizethetővé teszi – de a fő célja az, hogy egy 25 000 alkalmazottat befogadó új campust hozzon létre, üzletekkel és éttermekkel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük