Snowden: Az internet a központosításról és a cenzúráról szól

Glenn Greenwald, Pulitzer-díjas újságíró interjút készített az amerikai titkosszolgálatok leleplezőjével, Edward Snowdennel.

Edward Snowden, amerikai számítógépes szakember, volt CIA alkalmazott azzal vált közismertté, hogy nyilvánosságra hozott több olyan szigorúan titkos NSA dokumentumot, amelyekből kiderült, hogy az amerikai titkosszolgálatok széles körben megfigyelik az emberek mobiltelefon-hívásait és internetes tevékenységét nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világ többi országában is. Gleen Greenwald, a The Guardian újságírója volt az, akivel Snowden 2012-ben felvette a kapcsolatot, amikor úgy döntött, hogy a nyilvánosság előtt feltárja a globális megfigyeléseket leleplező dokumentumokat. Az azóta Oroszországban menedékjogot kapott Snowden most egy videóinterjú keretében ismét Greenwald-dal beszélgetett. Az interjú során érdekes dolgokat mesélt az internet korábbi és mai helyzetéről.

Snowden felidézte azt, hogy milyen volt az internet a kezdetek kezdetén, amire a mai fiatalok már nem emlékezhetnek. Véleménye szerint az internet az értékekről szólt. Az tette izgalmassá a webet, hogy kreatív volt, együttműködő, egy decentralizált hely, amelyet kicsike vállalkozások és magánszemélyek építettek. Habár még nem volt semmi sem olyan kifinomult, mint most, mégis eredeti volt, értéket teremtett, ami odaveszett a big tech vállalatok beáramlásával.

A szólásszabadságnak annyi

Snowden arról is beszélt, hogy korábban az emberek jobban odafigyeltek arra, hogy a személyes adataik ne kerüljenek a világhálóra, míg ma mindent megosztanak magukról a közösségi médiában, bele sem gondolva ennek a következményeibe. “Ez nem egy kereskedelmi terület volt, de később az egész kezdett átalakulni, amikor a nagyvállatok, a kormányok és a különféle intézmények elkezdtek egymással versengenek. Ma már a cégcsoportok bármit megtudhathat bárki életről, hiszen hozzáférésük van az emberek által megosztott tartalmakhoz. A Facebook, a Twitter, a Google tehát már mindent látnak. Ha letiltják a fiókodot a YouTube-on vagy a Facebookon, még reklamálni sem tudsz, hiszen egy ilyen óriásnak még ügyfélszolgálata sincs.”

A nem létező Facebook ügyfélszolgálatáról a Bitcoin Bázis is novellát írhatna. Többször letiltotta a közösségi média a mi profilunkat is, éppkézláb emberrel viszont hónapok óta nem sikerült kapcsolatba lépnünk a platform részéről.

A 37 éves számítógépes szakember egyébként azt rendkívül érdekesnek találja, hogy egy kis csoport bűne miatt, emberek száz millióit büntetik. A közösségi média platformok egyre nagyobb hatalmat kapnak a kezükbe az államok vezetésétől, mely hatalommal sajnos visszaélnek. Példának hozta fel a kormányok terrorizmus elleni küzdelmét. A hatóságok a big tech cégekkel karöltve azzal fenyegetőznek minden terrortámadás után, hogy szigorúan ellenőrzik az internetet, mindent elkövetnek egy újabb támadás végrehajtásának elkerülése végett. Azt viszont nem veszik figyelembe, hogy a korábbi támadásokat is megakadályozhatták volna az átlagos internetező szabadságának korlátozása nélkül. Emellett az online cenzúra is egyre nagyobb méreteket ölt. A szólásszabadságot elképesztő mértékben korlátozták a big tech vállalatok, ami ellen még panaszt sem lehet tenni sehol, hiszen semmilyen jogorvoslattal nem élhetnek a felhasználók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük