Soros György a sátán fia és a világ leggonoszabb embere, állítja Kína

Meglepően, vagy sem, Kína ismét címlapra emelte Soros Györgyöt: most éppen „gazdasági terroristaként”, „a világ leggonoszabb embereként”, valamint a „sátán fiaként” emlegeti. Mindez egyébként azután történt, miután a befolyásos milliárdos megpróbálta rávenni az amerikai vagyonkezelői óriásokat, hogy mondjanak búcsút Kína piacának.

A hétvégén a Global Times, a kínai pártlap „globális gazdasági terroristának” minősítette Soros Györgyöt. Nemrégiben egyébként az újságban már megjelent egy cikk a milliárdosról, melyben azzal vádolták, hogy ő finanszírozta a hongkongi börtönbe zárt újságírót, hogy támogassa Peking ellenes tiltakozását. Nemsokkal ezután Soros írt egy tanulmányt a Wall Street Journal folyóiratnak, amelyben azt állította, hogy a New York székhelyű BlackRock legutóbbi, egymilliárd dolláros kínai befeketetési alapja „tragikusok hiba” volt és pénzveszteséggel fog járni. Soros szerint a beruházás ugyanis „veszélyezteti az USA nemzetbiztonsági érdekeit”. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy később Hszi Csing-Ping kínai elnök magánvállalkozások elleni fellépéséről úgy vélekedett, hogy az teljes „összeomlásh fog vezetni”.

Soros szerint az amerikai vagyonkezelői óriások „gyakorlatilag arra kényszerítik az amerikai befektetőket, hogy több százmilliárd dollárt fektessenek olyan vállalatokba, melyek irányítása nem felel meg az előírt szabványnak. A hatalom ugyanis egy olyan ember kezében van [a kínai elnök], aki nem tartozik felelősséggel semmiféle nemzetközi hatóságnak”.

Az üzletember fedezeti alapja az idén egyébként lemondott a kínai erőforrásokkal kapcsolatos összes kitettségéről, és az amerikai kongresszust is arra sürgette, hogy hasonlóan járjon el.

Soros idők közben mellesleg volt már „pénzügyi krokodil” is, miután a honkongi dollár amerikai dollárhoz való kötődését is megpróbálta felbontani. Ezt követően 2016-ban kijelentette, hogy a kínai gazdaság „befuccsolása gyakorlatilag elkerülhetetlen”, majd 2019-ben a kínai elnököt a szabad társadalom „legveszélyesebb ellenségeként” emlegette.

Kína nem az egyetlen nagytekintélyű rezsim a világon, hanem az egyedüli leggazdagabb, legerősebb és technológiailag legfejlettebb” – tette hozzá, miután közölte, hogy a kína ZTE és a Huawei távközlési órásnak nem lenne szabad uralnia a világ 5G infrastruktúráját.

De miért nem szívleli Magyarország sem Soros Györgyöt?

A Global Times „gazdasági terrorista” címkéje új vizekre vezeti az olvasót, miután beszámolója szerint Soros Kínát konkrétan célkeresztbe vette. Mindezt egyébként azzal magyarázzák, hogy az üzletember csupán megbánta, hogy felbontotta Kínával való üzleti kapcsolatát. Hozzátették továbbá, hogy Soros legfőbb zászlóshajója, a Nyílt Társadalom Alapítványok azért finanszírozza a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezetet, hogy az „pletykákat terjesszen” Kína ellen, többek között a koronavírus világjárvány eredetéről is. De felmerült az is, hogy a milliárdos összejátszott az Apple Daily alapítójával, hogy az „színes forradalmat” indítson Hongkongban.

Ami azt illeti, nemcsak a kínaiak emlegetik a legnagyobb gyűlölettel a magyar származású Soros Györgyöt. Sőt, nem is ez az első alkalom, hogy egy szuverén ország „sátánnak” nevezi. Néhány évvel ezelőtt még Magyarország is hasonlóan vélekedett a milliárdosról, aki „szívből gyűlöli a keresztény Európa hagyományait és civilizációját.” Aradszki András, az energiaügyért felelős államtitkár akkor kifejezetten teológiai szempontból vizsgálta a „sátán/Soros-tervet”, és hozzá kötötte az abortuszt, az eutanáziát, az azonos neműek házasságát és a genderelmélet politikai erőltetését is. Szerinte ugyanis „Soros és társai el akarják pusztítani a nemzetállamok függetlenségét”, hazánknak pedig „keresztény kötelessége, hogy a sátán ellen harcoljon”. De miért lenne Soros György a világ legveszélyesebb embere?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük