Tagadja a Binance a sikkasztással kapcsolatos vádakat, jogi lépéseket tesz

A Binance tagadta a dél-koreai ügyfél állításait, mely szerint közel 1 millió dollár értékű kriptovalutát lopott volna el a platform felhasználójától. A kriptotőzsde bizonyítékot is bemutatott. A tőzsde kijelentette, hogy soha nem lopta el a pénzt, csak hatósági kérésre blokkolta a hozzáférést.

Mint arról már tegnap beszámoltunk, egy dél-koreai állampolgár azzal vádolja a Binance-t, hogy a legnagyobb kriptotőzsde magyarázat nélkül zárolta letétjeit. A felhasználó állításai szerint a letéteket még 2018. novemberében mindenféle indok nélkül blokkolta a vállalat, ami akkor hozzávetőlegesen 860 000 dollárt ér. A Binance azt mondta az ügyfélnek, hogy a pénzeszközöket a dél-koreai rendőrség kérésére zárolták. Ezután arra kérték a felhasználót, hogy lépjen kapcsolatba a rendőrséggel és tisztázza az ügyet. A dél-koreai rendőrség viszont tagadta a Binance állításait. A Binance ma egy blogbejegyzésben további információkat osztott meg az üggyel kapcsolatban. A Twitteren közzétett bejegyzést a következő felirattal posztolták: “A Binance továbbra is elkötelezett a csalás elleni küzdelem mellett az igazság veszélyeztetése nélkül.

A Binance bizonyítékot is bemutatott

A Binance azt írta, hogy a felhasználó egy koreai kriptovaluta projektet átverve 3 995 ETH-hez jutott, amely nagyjából 680 000 dollárt ért. A kriptotőzsde szerint az oldalukon regisztrált kereskedő azt állította, hogy a hivatalos képviselőjük. A hazugságot felhasználva a projekt tulajdonosainak ígéretet tett arra, hogy kriptovalutáját a tőzsdén listázni fogja. Ezért 10 milliárd KRW-t, azaz körülbelül 8 millió dollár letétet kapott.

2019. január 18-án viszont a koreai bűnüldöző szervezet felvette a kapcsolatot a Binance-el és arra kérte, hogy a letétet utalja át az ügyfél számlájáról a sértettnek. “Miután elvégeztük az összes szükséges átvilágítási lépést, a Binance eleget tett a hatóság kérésének és visszafizette az összeget.” A fiók tulajdonosát tájékoztatták a koreai szerv döntéséről, ezenkívül megadták a hatóság elérhetőségeit is. A Binance egy képernyőfotót mutatott be a koreai rendőrség leveléről. Az üggyel kapcsolatban azt írta a kriptotőzsde, hogy jogi lépéseket fog tenni, hiszen téves információkkal senki sem csorbíthatja a Binance hírnevét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük