Ajándék bitcoinnal akar új ügyfeleket szerezni a japán óriásbank

A Shinsei Bank akár 60 dollárnyi bitcoint vagy ripple-t ajándékoz az új ügyfeleinek.

Régi bank új módszerekkel

Japán egyik vezető nagybankja, a Shinsei, szokatlan módszerhez folyamodott az új ügyfelek megszerzéséhez. A bank minden új számla nyitásakor, illetve az új, jenben nyilvántartott betétek lekötése esetén is bitcoinnal, illetve egy kriptotőzsdén ripple-re beváltható kuponnal jutalmazza az ügyfeleit. Nem véletlenül esett a bank választása erre a két tokenre, hiszen a lakosság körében a ripple után a bitcoin a legnépszerűbb digitális valuta.

A bank két kampánnyal is is igyekszik a leendő ügyfelei kedvében járni. Az akciók idén augusztus 10-től egészen október 31-ig tartanak majd. A részleteket egy nyilatkozatban tette közzé a Shinsei.

Számlanyitási akció

A jutalom kriptó azonban csak a megadott feltételek mellett jár az új klienseknek. A számlanyitás után a bank internetes felületére be kell lépnie az új ügyfélnek. A nyitást követő három hónapon belül pedig több meghatározott értékű tranzakciót is le kell bonyolítani a számlán keresztül. Többek között az új ügyfelet kötelezik arra, hogy meghatározott összegű betétet hozzon létre, valamint a számlára érkezzen be a fizetése.

Kripto lottó a betéteseknek

Természetesen a bank a betétesekről se feledkezik meg. Az új szerződőknek meghatározott összegű lekötött betéttel kell rendelkezniük ahhoz, hogy részt vehessenek a sorsoláson. A kripto lottón 1300 betétest sorsolnak majd ki, akik közül a legszerencsésebb 100 nyertes 10000 jen értékű kuponnal lesz gazdagabb. A nyereményt az SBI VC Trade tőzsdén keresztül tudják majd beváltani.

Japán és a kriptovaluták

Az országban rendkívül nagy elfogadottságnak örvendenek a digitális valuták. Japán a világelsők között van a kriptovaluta kereskedés terén. Az idén tavasszal az ország fővárosa, Tokió, lett a világ negyedik leginkább kripotbarát városa. A helyiek rengeteg gyors és egyszerűen használható digitális fizetési mód közül választhatnak. Pont ez volt az oka, hogy az ország központi bankja által indított CBDC pilot meg is bukott. A japán embereket egyáltalán nem érdekelte egy központilag ellenőrzött digitális valuta, hiszen már most is rengeteg kriptó közül válogathatnak.