Altcoin befektetés: Venni vagy nem venni?

Kredit © The New Yorker

Bárcsak visszamehetnénk az időben néhány évet, hogy feltőkesítsük bitcoin számlánkat és gyönyörködve figyeljük számlaegyenlegünket a jelenben. Vége van a mesebeli egy dolláros időknek. Értéket tekintve a bitcoin a hetekben maga mögé utasította az aranyat es joggal kivívta magának a digitális arany címet. A pénz emelkedése megállíthatatlannak tűnik, azonban ez nem térítheti el a befektetőket más alternatív kriptopénzek vásárlásától, amelyeket kollektívan “alternatív coinnak”, azaz röviden “altcoinnak” hívunk.

Környezetbarátabb altcoinok

Több tényező miatt is fontolóra vehetjük az altcoinok vásárlását. Kezdjük talán azzal, hogy a kriptopénzek a jövőbe mutatnak, megtestesítik a digitális szabadságot és egyenlőséget. Mindezek mellett felvetődik a kérdés, hogy miért kell több tucat szénerőművet beáldozni annak érdekében, hogy elektomos árammal lássuk el az energiaéhes bitcoin bányász számítógépeket. Miért kell indokolatlanul szennyezni a környezetet csak azért, hogy megoldást keressünk egy virtuális matematikai problémára minden 10 perces blokkban, hogy ezzel új pénzegységeket állítsunk elő? Számos olyan altcoin létezik, amelynek bányászata nem kíván brutális teljesítményt és ezzel környezetbarátabb és emberközelibb.

Jobb funkcionalitás, gyorsabb növekedés

A másik tényező a befektetők számára, hogy a bitcoin jelenleg nem bír azokkal a funkcionalitásokkal, amelyek képessé tennék azt a minennnapi kereskedelmi használatra. Példaként említhetjük, hogy a bitcoin nem képes korlátlan mennyiségű tranzakciót lekezelni az 1 MB-os blokkméretével, és a pénz tranzakcióköltsége elfogadhatatlanul magas a mikrótranzakciókhoz. Ezen túlmenően fontos kiemelni, hogy a tranzakciók végrehajtása nem azonnali, akar több órába is telhet. Több altcoin befektetés gyanánt bír azokkal a funkcionalitásokkal, amelyek a bitcoint meggátolják a mindennapi használatban.

A bitcoin bányászat energiaéhsége kisebb országok teljes éves energia termelésével vetekszik. Kredit © NASA

A teljesség igénye nélkül, de befektetői szemmel mégis a legfontosabb kiemelni azt, hogy a legfelkapottabb altcoinok még csak most játsszák le azt amit a bitcoin már megmutatott az elmúlt 8 évben, nevezetesen azt, hogy dollárban mért értéküket néhány havonta megduplázzák, megtriplázzák és növekedésuk messze felülmúlják a bitcoin “nehézfiút”.

Altcoin befektetés: a verseny elkezdődött, erős a mezőny

Hogyan lehetséges, hogy mindezek mellett, vagy inkább mindezek ellenére a bitcoin maradt a megkérdőjelezhetetlen listavezető, és az összes mérvadó szakértő ezt ajánlja elsőkent a kriptoportfoliónkba?

A kérdés megválaszolásához meg kell értenünk azt, hogy a kriptopénzek történelme még csak most indult és a rajtvonalhoz most sorakoztak fel a versenyzők. A kisiskolás korú bitcoin a 8 évével már öregfiúnak számít a többi vetélytársához képest. Fontoljuk meg milyen opciok jöhetnek még szóba, és ehhez nézzük meg az elmúlt hetek dobogós helyezettjeit, az ezüstérmes ethereumot, a bronzérmes dasht, és a nemrég még bronzérmes ripple-t, amelyik a negyedik helyre csúszott le az elmúlt héten.

altcoin befektetés
Ki lesz 10 év múlva a kriptopénz dobogón? Kredit © Udemy
  • A 3 eves dash kriptopénzt funkciói alkalmassá teszik azonnali tranzakciók biztonságos végrehajtására, és az elmúlt 3 hónapban a bitcoinhoz képest nagyjából háromszoros növekedést produkált, és ezzel letaszította a dobogóról a ripple-t.
  • A második legnagyobb kriptopénz, a szintén 3 éves ethereum megduplázta az értékét 2017-ben a bitcoinhoz képest. Az Intel, Microsoft, J.P. Morgan és Accenture multinacionális cégek ezen a héten jelentették be, hogy közösen fognak dolgozni az ethereum blokkláncon, és szövetségükhöz további 30 vállalat csatlakozott.
  • Március elsején bejelentették, hogy 47 japán bank konzorciuma sikeresen alkalmazta a ripple kriptopénz felhő alapú fizetési rendszerét, és ezzel projektjük elérkezett a kereskedelmi megvalósításhoz.
  • A ripple tranzakció megerősítése nem igényel bányászatot, ezzel megtakaríthatjuk egy kisebb ország elektromos áram szükségletét a rendszer működtetéséhez.

[su_box title=”A szerzőről” style=”glass”]Kallos Péter az integrált vállalatirányítási alkalmazások szakértője, jelenleg Hollandiaban dolgozik egy rákkutató cégnél IT menedzserként. A kriptopénzekkel, illetve a blokklánc technológiával 3 hónapja foglalkozik behatóbban mint informatikus és magánbefektető. Frissen indult YouTube csatornáján hetente jelentkezik bitcoin és altcoin témájú videókkal.[/su_box]

Láthatjuk tehát, hogy a kriptopénzek küzdelme a dobogó első helyéért kezdetét vette. Mindössze az dőlt el véglegesen, hogy a bitcoin a legpiacérettebb versenyző. Befektetőkent ez utóbbi tenyező rendkívül fontos, de nem kizárólagos. Kiemelhetjük azt is, hogy az altcoinok történelme botrányoktól tarkított, míg a Bitcoin megőrizte jó hírnevét, amely a bizalom zálogát jelenti a hosszú távú befektetéshez. Habar a dash funkcióival felülmúlja listavezetőnket, 3 éves történelme során kétszer cserélt nevet. Legutóbb azért, hogy levesse magarol a darkcoin (sötét pénz) nevet, amelyet nyilván azért viselt, mert kétes eredetű tranzakciókhoz is felhasználták. Sok vásárlót visszatart az a tény, hogy a korlátozott mennyiségű dash kriptopénz egyharmadát előbányászták a piacra dobást követő 2 napban. A 6 milliós egységből nagyjábol 2 milliót egy adott tulajdonosi kör birtokol, és ezáltal az árfolyamra túlzott mértékű befolyásuk van.

Az ethereum 3 éve alatt kényszerűségből négyszer ment át alapvető programváltozásokon, úgynevezett hard fork-on. Még 9 hónapja sincs, hogy az Ethereum biztonsági hiányosságait kihasználva 50 millió dollárt loptak el. Biztonsági kényszerváltoztatásuk eredményeként az Ethereum platform kettészakadt és ma már két külön pénz létezik, az ethereum és az ethereum classic.

A ripple történelme mentes a botrányoktól (eddig), de kérdéses, hogy az intézményi fejlesztők milyen szoftver támogatást és médiafelületet biztosítanak a fizetési protokoll számára. Az is kérdéses, hogy a kriptopénzt tároló offline eszközök lehetővé fogják-e tenni a ripple biztonságos tárolását. A legtöbb külső tároló alkalmas bitcoin, ethereum, litecoin tárolására, de a ripple biztonságos megőrzésére még nem készítették fel ezeket az eszközöket.

Végezetül

A fentiekből tehát kitűnik, hogy az altcoinok számos előnnyel bírnak, amelyek hosszú távon letaszíthatják a trónról a bitcoint, és ezt a viadalt minden befektetőnek követnie kell. A kérdés természetesen az, hogy milyen kockázatai vannak az újonnan érkező jelölteknek, mennyire vállnak stabil, elfogadott fizetőeszközzé, hogy a befektetők ennek megfelelően diverzifikáják altcoin befektetés portfóliójukat.

[su_note note_color=”#008cff” text_color=”#f9f9f8″ radius=”2″]Figyelmeztetés: A jelen oldalon található információk és elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik és nem minősülnek befektetési elemzésnek, illetve befektetési tanácsadásnak.[/su_note]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük