Bitgirls – újra hódít a bitcoin Japánban egy TV shown keresztül

Jövőhéten mutatják be Japánban a kriptopénz témájú Bitgirls TV showt, melyben blokklánc technológiával lehet majd szavazni. A műsor hátterében a Zaif bitcoin tőzsde áll. A show megpróbálja ismét népszerűvé varázsolni a kriptopénzek világát egy olyan környezetben ahol az Mt.Gox drámája 2014-ben mély nyomokat hagyott.

Bitcoin és csillogás

Az műsor előzetese alapján a résztvevő nézők tokeneket kapnak amikkel majd a következő adásokban szavazhatnak a versenyzőkre.

Takao Asayama, a Zaif Exchange ügyvezető igazgatója a CoinTelegraphnak nyilatkozott az egész folyamatról:

“Az értékpapírosítás bonyolult folyamat, mindenhol szabályozzák, még szórakoztatás céljából szimulálni is nehéz kivitelezni. Még Japánban is, ahol rengeteg projektben próbálták Anime filmeken vagy lány csapatokon át a kibocsájtásokat promótálni, a szabályozás elvette a móka nagy részét. Ezek helyét most átvette a tokenizáció és az ICO – initial coin offering, elsődleges pénz kibocsájtás. A blokklánc segítségével szimuláljuk, ahogy tokent bocsájtanak ki a vállalatok, amiket a lányok képviselnek. Két japán szó összefűzéséből jött létre a “Torekabu”: “toreka”, mint kereskedés és a “kabu”, részvény szavakból. A Torekabu-nushi – a Torekabu tulajdonosa – tokeneket kap melyekkel szavazni lehet minden epizódnak az adott jelenetben.”

Az várható, hogy a lányok a piaci kapitalizációért fognak megküzdeni és a blokklánc fogja ehhez az átláthatóságot biztosítani.

A versenyzők már sorban állnak Bitgirls helyekért

Bitgirls promo

A műsor megkezdte a tíz lány helyére a meghallgatásokat, hármat már ki is választottak. Az első szavazás bitcoin segítségével történik, amikor a TV show 3-5 győztest választ majd ki.

A részvevők tehetségei széles skálán mozognak. A lányok közt szerepel léggömb művész, hostess és 3D modell építő is. A műsor szponzorai azon a véleményen vannak, hogy nem csak a kriptopénzek népszerűsége fog megnőni, de ez egy lehetőség is a jelentkezőknek, hogy ismertséget szerezzenek.

A lányok lelkesek, minden készen áll a kezdésre

A műsort több nyelven is feliratozzák majd, így nemzetközi ismertségre lehet szert tenni. A szervezők remélik sokan nézik majd a műsort élőben is.

“Először csinálunk “Web2TV2Web” hurkot, ahol internetes szavazás dönt a TV show győzteseiről, majd aztán a TV show eredményei hatnak ki a Bitgirls lányok piaci értékére. Az embereknek lesz okuk élőben nézni a műsort,  mert a szavazás kimetele azonnal módosítja a Bitgirls lányok értékét a Torekabu árát!”

tvmap

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük